Harminchat

Tök hosszú szó és tök sok év. Pont három hete készülök megírni ezt a frappáns gondolatot. Közben tönkretettem a klaviatúrát, aztán nem volt kapcsolatom a világhálóval, de a lényeg, hogy betöltöttem. Harminchat, a mindenit neki!

Vannak korszakok az életemben, amikor eszembe jutnak méltán vagy kevésbé méltán híres emberek. Emlékszem, a 17. születésnapomon az kötötte le a gondolataimat, hogy az 1985-ös szépségkirálynő hogy volt képes ezekben a csodás években véget vetni az életének. No persze, akkoriban gimis voltam meg kollégista, non-stop tiniszerelemben (és háborúban magammal)... A lényeg, hogy imádtam tizenhétnek lenni. Aztán a 27. születésnapomon teljes depresszióban róttam a várost a kocsimmal (Gyíkocskával, egy Honda Civickel), és úgy éreztem, mélységesen megértem az összes híres huszonhetest - pedig dehogy. Nekem akkor is csodás éveim voltak, csak nem akartam észrevenni. Volt munkám és tető a fejem felett, szerető családom, szerelmes voltam, és a barátaim alig várták, hogy felvidítsanak, ha épp elkotornám valahova a táskám mélyére az optimizmusomat. És akkor most eljött a következő fordulópont, a harminchat. Marilyn Monroe ennyi idősen (szexszimbólumként, nőideálként, közepesnél rosszabb színésznőként, búgó hangú énekesnőként, híres szeretőként, milliomosként, és apukám szerint szimplán csak khm... mondjuk rosszéletű nőként) halt meg. Ja és gyönyörű is volt. Most akkor mi van velem?

Semmi. Harminchat lettem. Mint sokan mások már előttem is. Végiggondoltam József Attila híres, Születésnapomra c. versét. Hát lássuk az én listámat... Megvan mindenem, majdnem, de így is több, mint ami sokaknak jutott. Hogy mi minden lehetett volna még belőlem, ha nem érint meg 1996-ban a reklám szele? Hát először énekesnőnek gondoltam magam, és komoly Sass Sylvia áriákkal bolondítottam meg a Marcali, Rákóczi utca 27. társasház lépcsőházát, meg főleg a lakóit... Aztán a színpad helyett a papír felé fordultam, és eltökéltem, hogy könyvillusztrátor leszek. Ez is elmúlt, bár ma is szívesen ragadok ceruzát, szenet, fapácot, ami a kezembe akad. Ha minden igaz, ezután sorrendben a nyelvtanár következett, mégpedig német-orosz szakosan, mert egyszerűen boldog voltam attól, hogy ki tudom fejezni magam idegen nációknak. Közben beleszerettem az állatokba, tizenpárévesen megnéztem a Gorillák a ködben c. filmet, és arra az elhatározásra jutottam, hogy állatviselkedéstannal kell foglalkoznom, nincs mese. El is kezdtem biológia szakkörre járni, aminek a vége az lett, hogy elfordultam az antropológia felé, és írtam egy (egyébként díjnyertes) pályamunkát édesanyám családjáról és családfájáról, az Ivádyakról. Közben néha kacérkodtam a katonaruhával, hisz apukám katonatiszt volt (és lélekben szerintem mindig is az marad), tetszett a fegyelem és a rendszer - ami belőlem mindig annyira hiányzott! Aztán jött az újabb álom: írni fogok én, mégpedig újságot, de "nem középiskolás fokon". Azért csak elkezdtem a gimi Voluntas nevű újságjában publikálni, még Hobóval is készítettem interjút, sőt írtam Freddie Mercury haláláról. Ezt később nagyban folytattam: előbb a Bajai Rádiónál, majd a Petőfi Népénél. Hát valahogy így kötöttem ki az újságíró szakon, a Kodolányin. Jó lépés volt, mert mire végeztem, azt már biztosan tudtam, hogy na újságíró, az nem akarok soha lenni :) És akkor Gabika néni és Misi bácsi, gyerekkori családi barátaink megkérdezték: Mit szólnék a reklámhoz? Fogalmam sem volt, miről beszélnek, de bekerültem egy nagy multihoz szövegíró-gyakornoknak, s lőn. Tizenhat éve ez még csak a második munkahelyem a reklámszakmában, s a főnököm ugyanaz, mint akinél a felvételi interjún ültem húszévesen, oldalamon anyukámmal (nem röhög: azért kísért el, mert egyidejűleg lakást is kerestünk nekem Budapesten - aki nem hiszi, járjon utána...).

Nálam végülis nem volt egy Horger Antal, aki eltántorított volna a céljaimtól, sőt valamilyen furcsa, de hálát érdemlő módon szinte burokban nevelkedve jutottam el oda, ahonnan már magam is talpra tudtam állni. Volt még ugyan egy kísérletem, hogy régi vágyamat, a reklámnyelvészetet tudjam a szakmámnak, de ebben végül a magyar oktatási rendszer rendkívüli (szó szerint: renden kívüli) volta, és ami ennél sokkal örömtelibb: Boti érkezése, legalábbis átmenetileg, szünetet rendelt el. Az örömteli egyezés kedvenc költőmmel: szintén a szegedi egyetem magyar szakos hallgatója voltam :)

És hogy tudok-e én majd, vagy tudtam-e bárkinek bármit is "taní-tani"? Hm. Erre válaszoljanak mások. De Boti pl. már tök szépen mondja, hogy "szupi" meg hogy "köszi". Most nem is kell ennél több.

Minek nevezzelek

Amikor babát vártam, és még nem tudtuk, kisfiú vagy kislány lesz, Picikének hívtuk - mert hát picike volt. Amint kiderült viszont, hogy Boti van a hasamban, következetesen Botinak hívtuk. Sosem értettem az anyukákat, akik mindenféle nevekkel illetik a gyereküket - szülés előtti (kisGombóc, Pocaklakó, Púpocska stb.) és szülés utáni (Babóca, Nusika, Manócska, Tündérke) nevekkel. Miközben a legtöbben órákat, ha nem napokat vagy heteket, ölnek abba, hogy megtalálják a gyermek nevét. Hogy mondjuk Réka. Aztán amint kibújt, elnevezik Törpikének meg Zsizsikének.

Hát igen, baromi okos voltam, mielőtt elkezdtem volna kívülről szemlélni magamat. Ez olyan érzés, mint a viccben, amikor az ember egyedül halad szembe a forgalommal a sztrádán, és hallja a rádióban, hogy egy őrült szembe halad a forgalommal, és azt gondolja magában: "Egy? Dehát itt mindenki őrült!" Na pont ilyen volt, csak esetemben kiderült, hogy én is a többiekkel egy irányba haladok.

Mert a Botinak is vannak még nevei. A Botin túl. És nem csak az, hogy Nádassy. Gyorsan fel is írtam ötöt, miután önvizsgálatot tartottam, és jól megszidtam magam. Megosztom, legyen ez egy vezeklés a nagy számért :)

Rúgkapa királyfi - igazság szerint ezt már a születése előtt is alkalmaztuk, mert nagyon sokat rúgdosott és nagyon látványosan. Néha tényleg egy Alien filmet le lehetett volna forgatni velem! A rúgkapálást azóta is folytatja, csak most már a pelenkázón, amit sikerült olyan mellmagasságba terveztetnem, hogy inkább nem is részletezem a fájdalmat...

Dumafranci - ezzel mostanság illetjük, mivel be nem áll a szája. A sajátságos babanyelvén túl már elsajátott jópár szót is, amit váltogatva használ, illetve sztenderd nála a: "Az mi? Az mi? Az mi? Az mi?"

Mazsolapók - ezt akkor kapja, amikor cuki :)

Hisztibogyó - nem igényel magyarázatot szerintem.

És a legújabb:

Csirkematyi - ezt az apukája találta ki. Ha rosszalkodik este, sárga csirkés pelenkát kap éjszakára (mint egy "szégyenfolt" :), és Csirkematyinak hívjuk.

Na ilyen egy igazi Csirkematyi:

Hamissalsa

A recept előbb megvolt, mint a neve :) Az a helyzet, hogy van a kertünkben 3 nagy fa. Én nem vagyok egy nagy botanikus, ezért viszonylag gyorsan elfelejtettem az összes növényünk nevét. A három fára, úgy éreztem, emlékszem, és következetesen álcédrusoknak hívtam őket. Na, tegnap kiderült, hogy ők a hamisciprusok - szóval azért a lényeg megvolt, csak mégsem :)

Így lett hát az alábbi könnyű recept neve: hamissalsa. Nem szeretem a boltokban kapható, üveges salsát, és a legtöbbször az éttermekben pl. quesadillához tálalt verzió sem ízlik. Nem tudom, talán a koriander miatt, de inkább készítek sajátot. Mint pl. tegnap, amikoris tortillachipshez támadt kedvem, és gyorsan sütöttem hozzá egy kis salsát. (Igen, sütöttem, mert nem főztem.)

Hamissalsa

Hozzávalók:
- 3 nagy fej paradicsom
- 1 nagy fej hagyma
- kis olívaolaj
- só, bors
- részemről a két kedvenc fűszerem: bazsalikom és oregánó

Elkészítés: olívaolajon megdinszteled az apróra vágott hagymát, megsózod, megborsozod, és ráhajítod a felkockázott paradicsomokat. Fedő alatt dinszteled tovább. Ha már levesedik, rászórod a bazsalikomot és az oregánót, és addig sütöd a serpenyőben, amíg jó szaftosra össze nem rotyog. Tipp: ha levesedés előtt befűszerezed, és hagyod kicsit ropogósan a paradicsomot, akkor isteni lesz pl. pirítósra halmozva is. Jó étvágyat!

Mexikóis tésztaság

Először nem is terveztem megosztani ezt a receptet, mert nem mai ötlet már. De amikor elmeséltem este apukámnak, hogy ma ezzel terítettem apósoméknak, akkor azt mondta: "Hát a Stahl Judit fasorba nincsen, kislányom, hozzád képest, olyanokat találsz ki." Na, gondoltam, akkor egy blogbejegyzést megér a dolog. Legfeljebb a blogom statisztikájában ez lesz a mélypont :)

Jut eszembe: nem akartok inkább ide kommentezni? A Facebookon akkora a mozgás, nem tudom visszanézni a kommenteket hetek múlva. Persze ott is nagyon örülök minden like-nak meg hozzászólásnak, de itt meg szépen tudnám gyűjteni magamnak őket. Hmmm?

No jöjjön az ígért holmi.

Mexikóis tésztaság

Így néz ki:

Hozzávalók 4 főre (én persze már megint vagy 12re főztem... :):
- 50 dkg darált pulykahús
- 1 fej hagyma
- 25 dkg vörösbab (nem baj, ha előfőzött, legalább nem kell vacakolni vele)
- 25 dkg kukorica (ezt főzd meg előtte, majdnem készre)
- 0,5 l házi paradicsomlé
- 2 fej paradicsom
- némi olívaolaj
- só
- bors
- Cajun fűszerkeverék
És a raguhoz tészta (én tricolor fusilit alkalmaztam ma) és a tetejére füstölt sajt (részemről Karaván forevör).

Elkészítés:
Az olívaolajon megdinszteled a felaprított hagymát. Aztán megsózod, megborsozod, és rádobod a pulykahúst. Először pirítgatod, majd lefeded, és jól megsütöd. Néha nézz rá, és pörgesd szét villával a húst. Azért azt fontos megjegyezni, hogy én erre lusta vagyok, és amúgy is: ha pasikra főzöl, azok kifejezetten élvezettel fogják kikurkászni és a villájukra tűzni a nagyobb húsdarabokat. Ha csajokra, akkor meg nincs nyafi, tessék dicsértetni a főztödet :) Naszóval: ha már majdnem teljesen kész a hús, akkor hozzáadod a szintén majdnem teljesen készre főzött kukoricát és a babot, meg a paradicsomot, és meghinted finom Cajun fűszerkeverékkel (koriander, bors, chili, gyömbér, paprika, hagyma, kardamom, fahéj). Fedő alatt rotyogtatod kicsit, majd felöntöd a paradicsomlével. Jó alaposan összefőzöd a ragut. Tésztával tálalod. Még melegen szórd rá a füstölt sajtot! Jó étvágyat :)

Anyukanyelv

Ismerkedem a babanyelvvel. Lehetetlen, hogy lejegyzeteljem, mert Boti olyan gyorsan, pörgősen nyomja. De az biztos, hogy jelent valamit, amit mond, csak éppen nem értem, mit. Sétál fel s alá, telefonál egy duplókockával vagy a tőlem örökölt Nokiájával, néha megáll, elgondolkodva néz maga elé, mintha a "vonal" túlsó végén valaki közölne vele valamit... Aztán folytatja a nagyívű, dallamokkal és hangsúlyokkal ívelt, mimikával fűszerezett mondandóját.

De rá kellett jönnöm, nem csak babanyelv létezik. Hanem anyukanyelv is, és elkezdtem leírni, mi mit jelent. Íme az első adag:

alszizik = alszik édesen
fiókozik = a konyhai fiókokat nyitogatja, csapkodja, pakolászik bennük, beletömi a macit meg pár elcsent ruhacsipeszt, néha egy csokis kekszet...
kukucsol = elbújik mondjuk az etetőszéke mögé, és ott gugolva várja, hogy benézzünk az asztal alá - ha ez megtörténik, visítva kacag
sírózik = aranyosan sírdogál (ebbe nem tartozik bele a hisztizős-üvöltős sírás!)
turcli = ez az orrában szokott lenni...
mocizik = lábbalhajtós mocin rongyol fel s alá
ajtózik = a kilincsbe kapaszkodva nyitogatja-csukogatja az ajtót, ha épp arra jársz, tiszta erővel becsapja
kulcsozik = kiszed egy kulcsot a zárból, aztán visszadugja, kiszedi, aztán megrázza a kulcscsomót...
bootol = délutáni alvás után, macival a szájában piheg valamelyikünk ölében úgy 15-20 percet a kanapén
hammelláré = kaja
penget = a ruhaszárító "húrjain" zenél
manci = Boti, amikor hisztizik
büdöslábú = A Maci, akin már a hetente kétszeri nagymosás sem segít...
repül vagy részegeskedik = kacarászik, miközben pörgetjük, aztán támolyogva bukdácsol a fűben, és saját magán nevetgél :)

Folyt. köv. :)

Parlagon

Ez rövid lesz. Ha ilyet láttok a kertben:

Irtsátok! Ez a növény a parlagű. Ma konkrétan két órát, tegnap két és felet szántam rá az életből. Makacs egy jószág, de eső után könnyű kihúzni. Hajrá, hajrá!!!

u.i.: És itt köszi a kertszomszédoknak, hogy nem egy vaskos feljelentéssel kezdték.

A vitorlás és Madarász Veronika

Mielőtt bármibe is belekezdenék, nem árt, ha tudjátok, amióta megszületett Boti, azóta bármin elsírom magam, ami gyerekekkel kapcsolatos és nem vidám. Tudom, nincs ebben semmi különös, hormonok meg minden, de azért belülről megélni ezt elképesztő.

Ma történt, kora délután, hogy betértem az Árkád játékboltjába. Nézelődtem, és közben megakadt a szemem egy körülbelül 5-6 éves formájú kisfiún. Aranyos volt, szőkés hajjal, hosszasan válogatott a játékok között az... anyukájával talán, de lehet, hogy a nagymamája volt. Végül kiválasztott egy vízen úsztatható játékvitorlást - közben elcsíptem olyan mondatokat a (mondjuk) anyuka részéről, hogy nem tud most háromezerötszáz forintot kifizetni egy ilyen műanyag vacakért, és nem kellene kétezret elkölteni egy másik szupercsoda vacakra. A kisfiú válogatott, ennek fényében, és meglett a kiszemelt holmi.

A pénztárnál találkoztunk újra. Sorban álltam Boti életének első szélforgójával, ők meg a vitorlással. Fizetéskor az anyuka átnyújtott egy ötszáz forintos vouchert, amit a pénztáros gondosan áttanulmányozott, majd közölte, hogy sajnos ezt most nem válthatják be, mert csak 3500 forint felett lehet - a vitorlás meg kétezer-hatszáz volt. Anyuka beletúrt a pénztárcájába, és azt mondta a kisfiúnak: "Bence, akkor ezt sajnos most vissza kell vinnünk. Visszaviszed te?" Bence bólintott, és elindult vissza a kék-sárga vitorlással, kicsit kacsázva. Én közben fizettem, és próbáltam visszafogni magam.

Hogy milyen egy világban élünk, hogy ennyi a szomorú kisgyerek? Hogy ötszáz forintért már nem jöhet vele a gondosan kiválasztott játék? Nyilván vannak ennél súlyosabb gondok a világban, én is láttam az afrikai éhező és vízhiánnyal küzdő gyerekek képét - de az sok ezer kilométerre van, ez meg karnyújtásnyira tőlem!

Borzasztó. Végül kijöttem a boltból, és bevártam Bencét meg az anyukáját. Kis rábeszélés után sikerült megvennem tőlük a vouchert 500 forintért, mondván, én sokszor vásárolok itt nagy összegben (hát nem, de majd fogok biztosan), felhasználom jól. És aztán Bence boldogan kacsázott vissza az üzletbe a vitorlásért.

Hazafelé jövet rendesen pityeregtem. Aztán elterelte a gondolataimat a parlagfűerdő, ami itthon várt. Este, a híradónál folytatódott a hangulatom... Egyik hír: inkubátorban találtak megint egy csecsemőt a Madarász utcában, ő már az ötvenedik ilyen bébi, a neve Madarász Veronika lett. Mutatták a kislányt, az édes pici ujjait, és én azon gondolkodtam, ki mond le önként erről a gyönyörű emberkéről? A következő hír lezárta a nagy gondolkodást: elkaptak egy orvost, aki törvénytelenül hajtott végre abortuszt vagy kilencven nőn. Mert ugye, az abortusztörvény szigorodott.

És bár nemi életet élni törvényes, sőt... Mégis, azt javallom az érintetteknek (akik egyébként ezt nyilván nem olvassák sajnos, mert az én barátaim közül senki nem mondana le csak úgy a gyermekéről...), hogy olvassák el. Ne legyen egy következő Madarász...

Vaníliás-gyümölcsös tiramisu, tojás nélkül

Ezt melegen, vagy inkább hidegen ajánlom mindenkinek, aki szereti a vaníliát és a bogyós gyümölcsöket együtt - no meg a tojásmentessége miatt kiemelten a kismamáknak, állapotos barátnőimnek. Nekem anno fejtörést okozott, hogy bírom ki 9 hónapig tiramisu nélkül, aztán anyukám hozta a megoldást: a nyers tojásfehérjehab helyett tegyek bele tejszínhabot. Kiderült, hogy ő mindig így készíti, és nekem fel sem tűnt :) Nohát innen már egyenes volt a menet az ezerféle gyümölcsös tiramisu felé. Íme a mai adag receptje - ez ráadásul merészen kalóriaszegény változat.

Vaníliás-gyümölcsös tiramisu, tojás nélkül

Hozzávalók a krémhez:
- 2 x 250g mascarpone
- 1 kisdobozos habtejszín
- 1 cs klasszikus, főzős vaníliás pudingpor (von Dr. Oetker, bitte)
- 0,5 l tej
- 5 ek nyírfacukor

A habtejszínt 2 evőkanál nyírfacukorral kőkeményre vered. Közben fél deci híján felforralod a tejet. Azzal a fél decivel összekevered a pudingport és 3 evőkanál nyírfacukrot, és hozzáadod a tejhez. Együtt még egy percig főzöd, aztán hagyod kihűlni. A hűvös-langyos pudingot, a mascarponét és a tejszínhabot összekevered, ezzel már kész is a krémed.

További hozzávalók:
- 1,5 csomag teljes kiőrlésű, cukormentes babapiskóta
- kb. 2-2,5 deci tej
- vaníliaaroma
- 2 cs. vaníliás cukor
- bogyós gyümölcsök vegyesen

Összeállítás: a tejet, a vaníliás cukrot és a vaníliaromát összekevered egy tálban. Egy üvegtál aljára kensz egy kis krémet, majd erre teszel egy sor vaníliás tejbe áztatott babapiskótát. Ezután egy réteg krém következik, amit alaposan megszórsz bogyós gyümölcsökkel. Megint egy sor vaníliás tejbe áztatott piskóta, krém, gyümölcs. Végül megint piskóta, a tetejére a maradék krém, ennek a tetejére meg annyi gyümölcs, amennyi csak ráfér. Pár órára hűtőbe teszed, aztán már eheted is. Jó átvágyat!

Málnás-vaníliás gyümölcstorta, Annus-mama módra

Ha el kell gondolkodnom, mikor mentem először úgy a konyhába, hogy nem az éhségemet akartam csillapítani, hanem főzni, akkor igencsak meg kell erőltetni az agyamat. Ehelyett azt mondom, amióta az eszemet tudom, tojást választok szét és verek fel (nem röhög!), tepsit lisztezek, lekvárt keverek...

Van egy sütemény, ami sok szempontból Ivádhoz kötődik, anyukám szülőhelyéhez. Egy pici falu a Mátrában, alig pár száz lakossal. A történelmébe most nem megyek bele, de a lényeg, hogy mindenki ismer mindenkit, sőt. És ami a sztori szempontjából fontos: egy ivádi lagzi bizony nem tömi meg az esküvőszervezők bukszáját, merthogy rendszerint a lányos ház udvarán, pár hevenyészett sátrat felcsapva tartják, vagy 150-200 fő részére minimum. És az étek? Összehordják a falubeliek. Ki két csirkét hoz, ki egy disznóvágás össztermékét, ki meg óriáskondérban főzi a helyszínen a tyúkhúslevest - ami nélkül nem lagzi a lagzi. Minden nagyon home-made! Még arra is emlékszem, hogy anyukám egyik unokatestvérének a lagziján vagy 2 órán keresztül mosogattam az evőeszközöket :)

És ilyen alkalmakkor minden ház süteményt is visz. Annus mamával mi mindig belefogtunk három gyümölcstortába. Egyet sütött ő, egyet Katica, az unokatestvérem, egyet meg én. És higgyétek el, elfogyott, a bátyám pl. akkoriban egy felet simán belapátolt egyes-egyedül.

No, íme a roppant egyszerű recept, tessék kipróbálni. Könnyű és finom - de figyelem, ez nem egy norbidiéta csúcsa... :)

Málnás-vaníliás gyümölcstorta, Annus-mama módra

Hozzávalók a tésztához:
- 6 tojás
- 6 ek cukor
- 6 ek liszt - vagy 4 ek liszt és egy csomag főznivaló pudingpor
- 2 kk sütőpor
- kis vaj és liszt a forma kikenéséhez

Tészta elkészítése:
A tojásokat szétválasztod, a fehérjéből kőkemény habot versz a cukorral (akkor jó, ha a tálat lefelé fordítva meg sem moccan a hab!). Ezt finoman beleforgatod a tojássárgájába, hozzáadod a sütőport és a lisztet (vagy ha pl. rózsaszín tésztát szeretnél, akkor a puncsos pudingporral elkevert lisztet). Mindezt kivajazott-lisztezett gyümölcstortafiormába öntöd, és 160 fokon megsütöd. Ha úgy érzed, kész, nyúlj be a sütőbe, és lapogasd meg a közepét. Ha ott is szilárdnak érzed, akkor jó. Kiveszed, kifordítod a formából, és hagyod kihűlni. Ha kihűlt, félbevágod (öööö, tuti, ami tuti, leírom: horizontálisan, vagyis vízszintesen :).

Kencefice a közepére: sima puding, bármilyen ízű. Én most vaníliásat főztem bele, és málnadarabkákkal bolondítottam meg.

Hozzávalók a krémhez és a díszítéshez:
- 1 cs Dr. Oetker vaníliás pudingpor
- 3 ek cukor a pudinghoz
- 0,5 l tej
- két dobozka málna és még bármilyen piros gyümölcs
- 1 zacskó zselatin
- 3 ek cukor a zselatinhoz
- 2 dl víz

Krém és díszítés elkészítése:
A pudingot a zacskón írtak szerint elkészíted, és hagyod teljesen kihűlni. Ha ez megvan, akkor a 2/3-át kend a torta közepére, és szórd meg málnadarabkákkal. Ezután tedd rá a torta tetejét, és arra tedd a maradék pudingot. Utolsó siímtásként piros gyümölcsöket - én most málnát és piros szőlőt - szórj a tetejére, és ezeket piros zselatinnal rögzítsd.

Jó étvágyat!

u.i.: És ilyen volt felvágva:

Pulykamell hotdogosan, hideg tésztasalátával

Imádom a jó recepteket kipróbálni, de még jobban szeretek úgy főzni, hogy mindent bele, amit szeretek, és ami jót tehet pl. egy kiadós pulykacicivel. A mai ebéd alapjai ezek, no meg olyan zöldségek, amelyek tegnap ropogósan vigyorogtak rám a Lidl-ben, s így belekívánkozták magukat a kosárkámba. Próbáljátok ki, mi jól laktunk :) Képet elfelejtettem csinálni, mert hülye vagyok, és mert gyorsan elfogyott. Legközelebb...

Pulykamell hotdogosan

Hozzávalók 4 felnőttre és 3 gyerekre:
- 1 kg pulykacici
- 3 közepes méretű cukkini
- 3 fej közepes méretű lilahagyma
- só, bors, petrezselyem
- olívaolaj
- fél tubus mustár
- fél üveg házi ketchup (most mondanám, hogy anyukám-féle, de ahhoz kellene egy link egy webshophoz, ja meg kellene egy webshop is, ami nincs - tehát finom édes házi ketchup legyen, és kész)

Elkészítés: a pulykacicit csíkokra vágod, megsózod, megborsozod, és egy tálba teszed. Ráborítasz némi petrezselymet (darabolva persze), kis olívaolajat, aztán a mustárt és a ketchupot. Jól összekevered, és hagyod a hűtőben pihenni-érni. Ha már midnenki éhen akar halni, akkor kevés olavíolajon megsütöd, picit megpirítod a husit, hozzáadagolod a csíkokra vágott cukkinit és a lilahagymát, majd addig sütöd, amíg el nem sütöd az összes levét, és kissé megpirul minden.


Egyszerű tésztasaláta

Hozzávalók:
- 1 zacskó penne
- só, petrezselyem
- olívaolaj
- jó sok natúr joghurt (részemről activia, de Rátok bízom)
- kaliforniai paprika, ízlés szerinti mennyiségben

Elkészítés: a pennét sós vízben megfőzöd, majd olajjal meglocsolod, és hagyod teljesen kihűlni. Ezalatt csíkokra vágod a kaliforniai paprikát, összekevered a joghurtot olívaolajjal és a fűszerekkel. Majd az egészet összeborítod, és hűtőbe teszed 1-2 órára, hogy összeérjenek.

Johnny Cash: Hurt

Ma véletlenül fülembe jutott ez a dal. És eszembe jutott, hogy egyszer tettem egy kísérletet a lefordítására. Dani, az angoltanárom adta ezt házi feladatnak - közvetlenül azután, miután végigvettük vele A nagy Lebowski teljes szövegkönyvét, és ezt megkoronáztuk némi eredeti Shakespeare: Hamlet szöveg betanulásával... :). Azóta is megvan a kedvenc részem: "Let in the maid, that out a maid never departed more" - ez mondjuk szép. Nade. Alább sorrendben 3 szöveg: az első a Johnny Cash dal fordítása, a másik a dal versszerű (tehát nem szótagszám-azonos) fordítása, és végül a dal eredeti angol szövege. Csak úgy, csak most, csak Nektek.

Johnny Cash: Fáj (dalszöveg)

Ma hagyom, hadd fájjon,
Így tudom, hogy élek.
A kín most barátom,
Mert igaz, mert érzem.
A tű, bár rést hasít,
Nem bánt, jól ismerem.
Kitépnék én most mindent,
De nem megy, emlékszem.

Hát mi lett belőlem,
jó barátom?
Mind, ki velem volt,
Végül mind elhagyott.
És neked adom most,
Minden bűnöm tiéd,
De magadra maradsz,
Fájni fogok én.

Itt a töviskoszorú,
Hazug trónom felett,
Összetört gondolat,
Egésszé nem lesz.
Az érzések, hidd el,
Eltűnnek majd hamar.
Te is más vagy már,
És én itt maradtam.

Hát mi lett belőlem,
jó barátom?
Mind, ki velem volt,
Végül mind elhagyott.
És neked adom most,
Minden bűnöm tiéd,
De magadra maradsz,
Fájni fogok én.

Ha újrakezdhetném
Jó messze földeken,
Tudnám, hogy miképp
Maradhatok meg.


Johnny Cash: Fájjon (vers)

Ma azt akarom, hogy fájjon,
tudnom kell, hogy érzek-e még.
Csak a fájdalom számít most,
ez az egyetlen igazi érzés.
Utat hasít magának a tû,
apró szúrás, jól ismerem,
kitépnék magamból mindent,
mégis, még mindig emlékszem.
(Hát) mi lett belôlem?
Drága barátom,
Végül mind elhagy,
Mind, aki velem volt.
És én neked adom mindenemet,
tiéd minden bûnöm, a királyságom,

Csalódást fogok okozni neked,
Bántani foglak, és te bántani fogsz.

Én viselem a töviskoszorút,
a hazug trónja az enyém,
a gondolatok csak töredékek most,
úgy megragasztanám ôket én.
Aztán idôvel az érzések
megrozsdásodnak, szertefoszlanak,
te valaki más vagy már,
és én, én megint itt maradtam.

(Hát) mi lett belôlem?
Drága barátom,
Végül mind elhagy,
Mind, aki velem volt.
És én neked adom mindenemet,
tiéd minden bûnöm, a királyságom,

Csalódást fogok okozni neked,
Bántani foglak, és te bántani fogsz.

Ha mindent újrakezdhetnék,
messze, messze innen,
megtalálnám a módját,
hogy én én lehessek örökre


Johnny Cash: Hurt (original)

I hurt myself today
to see if I still feel
I focus on the pain
the only thing that's real
the needle tears a hole
the old familiar sting
try to kill it all away
but I remember everything
what have I become?
my sweetest friend
everyone I know
goes away in the end
and you could have it all
my empire of dirt

I will let you down
I will make you hurt

I wear this crown of thorns
upon my liar's chair
full of broken thoughts
I cannot repair
beneath the stains of time
the feelings disappear
you are someone else
I am still right here

what have I become?
my sweetest friend
everyone I know
goes away in the end
and you could have it all
my empire of dirt

I will let you down
I will make you hurt

if I could start again
a million miles away
I would keep myself
I would find a way

Boti-napra

Tudom, hogy a névnap sokaknak épp ugyanolyan nap, mint a többi. De nekem ez is egy ünnepnap. Azért, mert egy van belőle egy évben - ja meg azért, mert akarom :) Egy alkalom arra, hogy megünnepeljük, megmosolyogtassuk azt, akit szeretünk. Jelen esetben a képen látható, gyönyörű kisfiút, Botit:

Ez Boti második névnapja. Az elsőn még ilyen kis incifinci volt:

Na azóta sok minden történt, összevissza, tehát nem időrendi sorrendben felsorolok párat. Megvannak az első szavak: az 'anya', az 'inni', a 'hinta' és a 'tej' mellé tegnap óta felsorakozott az 'apa', a 'papa' és a 'kuki' :))) Mindez ma tovább bővült a 'Boti'-val. Megvannak az első lépések - bár most már inkább úgy mondom: az első kilométerek. Benne van a boogie a lábában rendesen, amióta jár (egyéves és egyhetes kora óta), azóta le sem áll. Viszont leül, mégpedig kedvenc mocijára, és azzal hajt, mint a meszes. Most már páros lábbal felgyorsul (ahogy anyukám mondaná: felfürgül :), és aztán lábemelés, gurulááááás. Zseni :)

 

További nagy kedvencek: a hinta, a csúszda, az új dömper, a szánkó, mindenféle játék, aminek kereke van - no meg az utolérhetetlen és esténként összeszedhetetlen legó. Az étvágya természetesen prímán leköveti a mozgásigényét, mindent megeszik, legyen az hekk, spenótos tészta vagy rántott hús (ha oregánót teszek bele, habzsolja :). A mai névnapi ünnepi vacsora virsli volt, mert imádja. Nem is kicsit, merthogy rögtön három darab füstölt virslit benyomott némi zsömlével, ezt közben sűrűn öblögette narancslével, és megkoronázta egy fél csokis danette-tel. Hm, nem kifejezetten gyerekadag :) Erről jut eszembe, elkezdett önállóan enni is, bár egyelőre inkább játéknak tartja, semmint kötelességnek. Viszont felszúrja a virslit a villára, beteszi a szájába, eszik szépen kanállal is, ha olyanja van. És végre eszik a saját kezével, miután a múltkor rajtakaptam a bölcsiben, hogy ott nem problémázik ezen. Mentem érte délután, mondták, kinn van az udvaron, mondtam, meglepem. Kiléptem a teraszra, és ott ült szépen egy kisasztalnál egy kisszéken, egyik kezében alma, a másikban keksz, és vígan falatozott - jelzem, egészen addig a napig itthon hisztizve követelte, hogy én etessem. De azóta nem dőlök be a trükkjeinek :)

Húúú, nem akartam ám ilyen bő lére ereszteni, de ha már eddig elolvastátok, még pár címszó: kábé 88 centi és talán elérte már a 12 kilót. Volt nyaralni a Balatonon (Balatonszepezden, Vonyarcvashegyen, Balatonfüreden...) meg Máltán, többször is segédkezett kutatási alanyként a CEUnak, a Szentmihályi Uszoda lelkes látogatója és már merülője is, az Állatkertbe lassan bérlete lesz, ja és Magyarországon az elsők között, alig 9 hónaposan már plankingelt:

Most mit mondjak? Életrevaló kölyök, és ma van a névnapja. Boldog Boti-napot neki! :)

Tokyo Pop

Vannak dallamok, amelyek nem másznak ki az ember füléből sosem, és vannak filmek, amelyek valahogy beleégnek az agyába. Na nekem ilyen gyerekkoromból a Tokyo Pop. 1988-as film, Japánban játszódik, zömmel japán színészekkel. Az egyik főszerep viszont az "It's gonna be okay"-s Carrie Hamiltoné - akinek elképesztően erős hangja, hasonlóan erős kisugárzása és életvidám, optimista természete volt. Egyik nagy bánatom, hogy már tíz éve, nagyon fiatalon elment :(

Naszóval pár éve kutatom már ezt a filmet, akit csak lehetett, kikészítettem a tokyopop-mániámmal. Persze senki sem ismeri, egyedül a bátyám emlékezett rá (ja, nem, most rákukkantottam a Facebookra, és kiderült, két kedves kolléganőmnek is megvan, juhú!). Nem tudok elég hálás lenni a YouTube-nak, amiért pár éve megtaláltam ott a szám egyik betétdalát, a Do you believe in magic-et.

Na ezt hallgattam hónapokig. Közben nagyon kerestem a végecímhez írt dalt, a Hiro's song-ot, de ezt sehol sem leltem. A YouTube-on találtam a dalról hozzászólásokat, de maga a dal teljesen elveszettnek látszott. Még külön ezért be is regisztráltam a YouTube-ra, és jeleztem a hozzászóló idegeneknek, hogy tessék már nekem is szólni, ha fellelik valahol...

Évek teltek el, aztán ma gondoltam, meghallgatom megint a Do you believe in magic-et. De nem jutott eszembe a címe, ezért hát beírtam a YouTube keresőjébe: Hiro's song. Gondoltam, ez úgy sincs fenn, de így megtalálom legalább ezt a kis vidám nótát. De fenn van!!! Tavaly nyáron valaki feltöltötte:

Sőt, megtaláltam az egész filmet a YouTube-on, katt a képre rögvest!

Természetesen ezzel el is dőlt a ma esti programom: semmi rajzolgatás vagy netezés... Füles fel, hátradől, és 1 óra 39 percig bámulja a monitort. Na, ha valamiért van értelme a YouTube-nak, akkor az ez: nekem ma olyan élményt adott, szinte sajnálom, hogy nincs kinek meghálálnom :)

Tizennyolc és fél

A napokban az egyik drogériában kúszott bele észrevétlenül egy beszélgetés a fülembe:
- Jaj, de édes! Mondd, hogy pápá!
- Gyerünk, Marcika, mondd, hogy pápá!
- ...      (Ez volt Marcika.)
- Na, gyerünk, mondd már!
- Nem baj, ha nem mondja. Ééééédes. És mennyi idős is?
- Huszonhárom és fél hónapos.
- Nahááát!

Itt akadtam le. Gyors fejszámolás: egy év tizenkét hónap, akkor két év az huszonnégy, akkor a huszonhárom és fél a kettő közé esik, és épp egy fél hónappal kevesebb, mint huszonnégy. Vagyis Marcika két hét múlva lesz kettő (ezúton is gratulálok). Nade akkor miért nem ezt mondta az anyukája? Rövid válasz: pont azért, mert anyuka.

Igaz, ami igaz, az anyukák fajtája egy külön fajta. És csak nekik számít, hogy a gyermekük huszonhárom és fél hónapos avagy kétéves, esetleg 25 hetes vagy féléves. Mert az a pár nap vagy pár hét, esetleg pár hónap csak nekik számít igazán. Ahhoz hozzá lehet nézni az okoskönyveket, hogy a 25. héten már mit kell tudnia, hol kell tartania a mozgásfejlődésben - mert az nem ugyanaz ám, mint a 26. héten. Az is fontos, hogy a 25. héten még ne fogyassza a 6 hónapos kortól ajánlott bébiételeket, de semmiképpen sem. Ellenben a következő hét hétfőjétől már bátran :) És cumit is pontosan a hónapfordulón kell váltani: 0-3 hós cumiról a 3-6 hósra, majd a 6-18 hósra és így tovább. Meg ilyenek.

De szeretném megerősíteni mindenkiben a gyanút: ez tényleg csak nekünk fontos. Egy vadidegennek vagy egy nem-anyukának ér azt mondani a 23,5 hónapos gyerekre, hogy kétéves. Meg a 25 hetesre, hogy féléves. Ha mindenáron szabályokat akarok felállítani, azt mondanám, hogy egyéves kor alatt még izgi a hónapok száma, de utána féléves ugrásokkal csörtézhetünk egészen mondjuk 10-12 éves korig, ahonnan éves lóugrásokban beszélhetünk tovább a gyermek koráról - vagy a sajátunkéról.

Az Igazából szerelem jutott eszembe. Amikor Sarah-t megkérdezi a főnöke, pontosan mióta dolgozik a cégnél. És Sarah azt feleli, két éve, hét hónapja, 3 napja és úgy két órája. Mire a főnöke rezzenéstelen arccal újabb kérdést tesz fel: és mióta szerelmes egyik munkatársukba, Karlba? A válasz: két éve, hét hónapja, 3 napja, 1 órája és úgy 30 perce. De ez itt aranyosan hangzott, és kellett.

Jelentem, Boti lassan tizennyolc és fél hónapos (jelenleg 18 hónapos és 10 napos), és én már vagy 4 hónapja azt felelem az ilyen kérdésekre, hogy: másfél éves :) Padáááám!

Oregánós-szalonnás kelt csavardi

No, ez most Katus és Levi születésnapjára - pontosabban szülinapi bulijára - készül, egyfajta sós ropogtatnivalóként. Szanaszéjjel gondolkodtam magam, hogy mit vigyek: krumplis pogit, sajtos falatkákat? De az igazság az, hogy most megint a toszkán időszakomban vagyok, oregánó minden mennyiségben, hát hajrá. És mivel tök véletlenül lapult a hűtőben némi kolozsvári szalonna (ami eredendően tökipompos formában szerette volna befejezni pályafutását...), így szalonnás-oregánós dolog lett a vége. Ilyen, ni:

 

Hozzávalók:

- 80 dkg liszt
- 1 élesztő
- 30 dkg kolozsvári szalonna
- 1 tojás
- kicsi tej
- kicsi cukor
- oregánó
- só

Elkészítés: felfuttatod az élesztőt enyhén cukrozott, meleg tejben. A liszt háromnegyedét, a tojást, két teáskanál sót és ugyanennyi, ha nem több oregánót összeborítasz egy tálba, és hozzáadod az élesztőt. Jól összegyúrod, és hagyod kelni. Kétszer keljen meg, ha kelesztőtálad van (vagyis kétszer dobja le a tál tetejét). Erősen lisztezett deszkán kézzel vagy sodrófával kinyújtod a tésztát vagy 1-1,5 centi vastagra. Felkockázod - téglalapokra :), és kézzel még megnyújtogatod ezeket a téglalapokat, egyesével. A közepükre egy sor kockára vágott kolozsvári szalonnát teszel. Feltekered, megcsavarod, és a rudacskákat=csavardikat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezed. 180-190 fokon sütöd, amíg a teteje meg nem pirul. Fontos, hogy a kész csavardikat a saját gőzében hagyod kihűlni és puhulni: egy tálat kibélelsz két konyharuhával, ebbe helyezed a csavardikat, majd a tetejét a kupacnak két másik konyharuhával feded le. Így finom puha lesz minden egyes helyre kis csavardi :) Ennyi alapanyagból nekem pontosan 33 darab született.

Megint valami új

Igen, a háttér, a betűtípus meg ilyesmik. Azért ábrándozom arról, hogy rajzolok magamnak egy bloghátteret... Ebben két dolog akadályoz: 1) nincs még meg a rajzolóasztalom (tudom, eddig is az étkezőasztalnál rajzoltam, de ott most nagyon silány a fény, márpedig én csak este tudnék tevékenykedni). 2) Nem bírom megérteni, milyen oldalarányokkal rajzoljak. Feltöltött fotó esetén katasztrofális, amit a blogger művel. Azon agyalok, ne csináljak-e inkább egy önálló oldalt. Az akkor olyan lesz pont, amilyennek én szeretném! Persze, mondhatjátok, hogy a tartalom számít, de mint mondtam már, én csomagolásbuzi vagyok. Nekem a körítés is fontos, főleg, ha én adok valamit.

Valami ilyen háttérre vágyom. Imádom a Machinarium stílusát!

Na, most jó éjszakát, erre még aludnom kell párat :) És tudom, adós vagyok a következő rongyimesével, ami fejben már összeállt... És nem haladtam Boti Scrapbookjával sem mostanság, úgyhogy ezt is felveszem Tasknak... Most viszont tényleg szép álmokat, kezeket a paplan fölé, és éljenek a hobbitok!

Padlizsános-paprikás-gombás csirke szójával

Na ez tipikusan az a kaja, ami a "lássuk-mi-szép-a-lidlben" alapján készült. Szép volt a padlizsán, hát vettem egyet. Találtam édes-ropogós kaliforniai paprikát, abból is, meg szép kis fehér csiperkegombákat, abból is egy dobozzal. És akkor bevágódott még a bevásárlókocsiba, Boti mögé egy kis csirkemell, mert azt szeretjük, aztán irány a kassza. Mutatom az eredményét a kemény 35 perces főzőcskének:

Naszóval hozzávalók 2 személyre:
- 2 kisebb, megpucolt csirkemellfilé (2 fél)
- 1 fél doboz fehér csiperkegomba, a kisebbik fajtából
- 1 kisebb padlizsán
- 1 fej vöröshagyma
- 1 piros kaliforniai paprika
- szójaszósz
- olívaolaj
- só, bors
(Aki akar hozzá külön köretet: rizs)

A hagymát apróra vágva megpirítgatod az olívaolajon, majd megsózod-megborsozod. Rádobod a csíkokra vágott pipicicit, és megsütöd - de nem ropogósra! Csak éppen, hogy átpuhuljon. Hozzáadod a felkockázott-csíkokra vágott zöldségeket (a gombát is, nem ér most itt azon vitatkozni, hogy a gomba zöldség-e!). Lefeded, és fedő alatt összerotyogtatod. Ha már majdnem puha minden, akkor megborítod egy kis szójaszósszal. Megint lefeded, készre puhítod, a végén fedő nélkül, nagyobb lángon még kicsit piríthatod. Boti-féle kicsikék rizzsel falják szívesen :) De konkrétan egy normál adagot befalt, majd aludt másfél órát :)

A barátság fontos

Tök másról kezdtem el írni a mai bejegyzést, de arra a témára is sor kerül majd... Most váltok: a téma a barátság.

Nekem sosem volt legjobb barátnőm. Viszont volt legjobb barátom. Ez egy furcsa dolog, a lányokkal nehezebben értek szót. Nem vagyok "érintkezős", így a síró lányok vállának átkarolását próbálom mindig megúszni. Ellenben tudok káromkodni és szeretek vihogni, ami miatt talán könnyebben megtaláltam a közös hangot a fiúkkal. Ja, ebbe tán az is belejátszott, hogy bátyám van.

Naszóval éppen pár perce írtam le a középiskolai szobatársamnak, hogy nekem sosem volt olyan igazi legjobb barátnőm. Általános iskolában volt három lány, akikkel jóban voltam, és mindhárom azt mondta, én vagyok a legjobb barátnője. Ezt én sosem "viszonoztam". Aztán, amikor ballagáskor vettem három egyforma plüss mackót, egy sárgát, egy kéket és egy rózsaszínt, megbántódtak. Nem nagyon, de kicsit, éreztem. De végig volt egy nagyon jó barátom, akivel tudunk együtt korcsolyázni, hülyéskedni - és sosem kellett megbeszélnem vele, hogy barátok vagyunk. Gimiben is volt sok-sok barátnőm, és egy nagyon jó barátom. Egy nálam kicsit fiatalabb, okos, kedves valaki.

Igaz, ami igaz. Sokan mondják, fiú-lány barátság, na olyan nincs. Nehéz, de van, csak elég érettnek kell lenni hozzá. Érettségi előtt azért én is masszívan kevertem a barátságot az érzelmekkel... Az általános iskolai barátomba konkrétan belezúgtam, a gimis iránt pedig a fogalmam-sincs-mit éreztem sokáig. De a lényeg: amikor megértettem az élet egy részét, megtanultam barátságot ápolni is - fiúkkal. Olyan 25 éves koromtól.

Hanem a lányok. A mai napig fejtörést okoznak. Kéne, hogy értsem őket, hisz a "fajtámból valók", de valahogy mindig mellényúlok. Nem értem. Már-már azt hiszem, csaj vagyok, értem, de nem. Van pár nagyon jó barátnőm. Vannak, akik gimi óta kísérik az életemet, és előfordul, hogy hetekig nem beszélünk, de ez semmi egy tizen-huszonéves kapcsolatban. Vannak, akiket még az első munkahelyemen "gyűjtöttem össze", hárman is (névsorrendben): Barbara, Reni és Roni, valamilyen szinten mindig a részeim lesznek. És nem tudom, gondolkodom, kell-e ennél több, vagy lehet-e 30 után is életre szóló barátságokat kötni. Mondom, gondolkodom. Még nem vagyok meggyőzve.

Pedig a barátság fontos. Meg kölcsönös. Meg minimum kétoldalú. És hosszútávú. Ja meg mély, főleg. De valami mindig sántít, sántítani akar. Szerintetek?

LBJ... OVSZ

Mostanában sokat hallgatom a Hair zenéjét, ezért a cím. Emlékeztek még az LBJ nótára? Remek szöveggel ("refrén": LBJ IRT, USA LSD, LSD LBJ, FBI CIA, FBI CIA, LSD LBJ).

Naszóval azért jutott ez eszembe, mert meg akartam írni Nektek, hogy megnéztem az OVSZ honlapját. Aztán elgondolkodtam, ki mindenki tudná, mi az az OVSZ. Jó, a sógornőm biztosan, de a többiek? Az O biztosan Országos. De mi a VSZ? A végén érdemes kezdeni az ilyeneknél: SZ, mint szövetség, szakszervezet, szak? Megmondom: Országos Vérellátó Szolgálat.

Szóval megnéztem a www.ovsz.hu oldalt, és találtam egy érdekes-hasznos funkciót rajta. A jobb oldalon ugyanis grafikusan mutatja meg a Szolgálat az országos vérkészlet állapotát. Megnézheted, hogy a Te vércsoportodból van-e elegendő elraktározva. A legkeményebb, hogy A+ vérből, ami a leggyakoribb kicsiny (*) országunkban, van csaknem a legkevesebb - nyilván, mert ez "fogy" a legjobban. Így néz ki a mai helyzet:

Megmondom őszintén, én 34 évig úgy tudtam, hogy A+ vagyok, mígnem a terhességem alatt az orvosom meglepett egy B- eredménnyel. Öööö...

Visszatérve: ha kedvet kaptatok, és a fenti kép meggyőzött Titeket egy jó kis véradásról, akkor uccu neki. Sőt, ha azt is tudjátok, kinek adnátok a Tőletek levett 4,5 deci vért, megszabhatjátok. Tájékozódjatok!


* Ide azt is akartam írni, hogy "... kicsiny és néha vérszomjas országunkban...", de inkább kisípoltam magam, mert ez egy másik téma, és méltatlan arra, hogy ide kerüljön, ebbe a posztba.

Kultúra itt, kultúra ott

A Coffein-en (Café Communications blogja) olvastam egy elég izgalmas dologról: van egy oldal a világhálón, ahova ha beütsz angolul egy szót, akkor megmutatja, hogy 15 országban (az Egyesült Államoktól mondjuk Szíriáig) mit dob ki a Google keresője az adott szóra. Az első hat találatot láthatod, képekben.

Beírtam például azt, hogy "son", és kiderült, hogy USA-ban a második helyen John Travoltát és elhunyt kisfiát, Kínában első helyen a kissé meghízott Britney Spearst, Franciaországban meg első helyen Chuckyt (a Child's Play c. "nagysikerű' horrorból) dobja ki a gép. Vagyis a Google. Megnyugodtam viszont, hogy a "lego" mind a tizenöt országban ugyanazt jelenti :)

A "lego" mindenhol legót jelent. Juhúúú!

Próbáld ki: difference.theinfo.org/

Játssz Miskoért!

Készítettünk egy Mosolyjátékot a Facebookon, katt a képre:

Ha teszteltétek, hogy felismertek-e hétből hét hírességet pusztán a mosolyáról, akkor kérlek, nézzetek a dolog mélyére is... Egy egyszerű mosolyhoz 17 izom szükséges - és van, akinek ez is nehézséget okoz. Misko ötéves volt januárban, és már négy éve él azzal a tudattal, hogy egy jelenleg még gyógyíthatatlan betegségben, az izomsorvadással járó DMD-ben szenved. A tudomány mai állása szerint körülbelül húsz évet élhet csupán.

Ha szeretnétek segíteni neki, a szüleinek és a hozzájuk hasonló harcot vívó családoknak,  ismerkedjetek meg a Misko Alapítvánnyal (www.misko.hu)! És persze, ha még nem döntöttetek adótok 1 százalékáról, ez a legegyszerűbb módja az adományozásnak. Katt ide a formanyomtatványért!

I'll be back.

Ér kioktatni, hogy nem vezetem rendesen ezt a blogot. Tök igazatok van. Rengeteg minden köti le a figyelmemet, és ezt msot nem fogom a Botira. Nem, nem. De ezek nem is mind egy új házhoz és annak redőnyözéséhez, napellenzőjéhez, külső burkolataihoz, kertépítéséhez kapcsolódnak, pedig már ennyi is szép feladvány azért egy százhatvanöt centis anyukának. Még csak nem is arra fogom a távollétemet, hogy hű de sokat dolgozom - pedig igen, kreatívigazgatóskodom újra, meg szövegírok is, volt itt tender meg filmforgatás meg klasszikus kampány, de e-DM szöveg is. Elvagyok na.

És amikor szabadidőm van... Éjszaka például... Alvás helyett nézek mindenféle szép képeket, amelyek inspirálnak. Összegyűjtöttem már jópárat. Csak, hogy legyen egy álomváram :) Tessék ízelítőül.

Ha ilyen lépcsőm lenne, gondoskodnék róla, hogy szóljon a The Doors orrba-szájba a lépcsőházban, az biztos. Azért ez a szám még ma is isteni: The Doors - Hello I Love You...

Ennek pedig imádom a fehérségét meg azt a rendezett kuplerájt, ahogy a képek a falra kerültek. Valami hasonlón dolgozom :)

Nem vagyok egy kandallópárti (már csak a gyógyíthatatlan tűzparám miatt sem), de azért egy ilyen nappaliba pikkpakk beköltöznék.

Ezért a közlekedőért elgondoltam, ne szedessem-e ízekre a jelenlegi előszobánkat. Pedig az is pöpec :)

Egy ilyen dolgozószobában meg konkrétan dalra fakadnék!

Hát ez... Ezt ma találtam, és beleszerettem. Úgy elnézegettem egy negyedórát...

Most erre meg mit mondjak? Egyszerűen zseniális.

Szóval ilyenek... Megbocsátva?

Húsvéti poszt

Ő nálam szebben mondja el:

:)

Vagyok, ami vagyok

A gyerekszoba az emeleten volt, és Anyának minden alkalommal meg kellett másznia a tizenhét lépcsőt, ha Boti kiabált alvás helyett. És Anya minden alkalommal azon gondolkodott felfelé bandukolva, ez a sírás most milyen sírás: éhes vajon, vagy szomjas, esetleg kidobálta az állatait. Sejthetitek, az utóbbi esett meg a leggyakrabban.

Anya ma is felment a fényes falépcsőkön. Új ház, emeletes, nem ehhez volt szokva, hanem kényelmes, egyszintes belvárosi lakáshoz. De nem bánta, pedig sokan óvták, mondván, utálni fogja a fel-le járkálást. Hát ő szerette, például azért, mert Boti itt sokkal nyugodtabban, mindenféle zajoktól elszigetelve alhatott - vagyis alhatott volna. De most nem aludt, kiabált. "Ez a kisállat-kidobálós sírása" - gondolta Anya, és, amint belépett a gyereszobába, félmosollyal nyugtázta igazát.

Boti a rácsba kapaszkodva állt az ágyában. Rögtön elhallgatott, amint Anya a szobába lépett. Két könnycseppet kipréselt hosszú szempillái között, és próbált úgy állni a félhomályban, hogy Anya észrevegye mindkettőt. A szőnyegen méltatlan összevisszaságban hevert egymás hegyén-hátán a Pótmaci, a Szarvas, a Paci, a Csíkos Zoknis Szarvas, a Csörgős Maci Egy, a Csörgős Maci Kettő, a Csörgős Kék Maci és a kupac alján a Maci. 

Anya meglepődve vette észre, hogy Boti kedvenc macija, a Maci lapul legalul - gyorsan kitalálta, hogy ő ért először földet. Próbálta úgy csóválni a fejét, hogy Boti a félhomályban is észrevegye rosszallását, közben megadóan pakolgatta vissza az állatseregletet a kiságyba, ügyelve arra, hogy Botinak is jusson még hely. Mikor ezzel végzett, kivette Botit a kiságyból, és selymesen halk hangon elkezdte énekelni a négy altatódalt. Ennyi dukált a délutáni alváshoz: három "Az álommanó, az álommanó", és egy "Csendes álmot, jó éjt". Boti ásított egy férfihoz illőt, aztán babásan Anya vállára hajtotta a fejét, és elégedetten szuszogott. Észre sem vette, hogy az egyik könnycseppjét máris elmorzsolta Anya pamutpólóján.

A negyedik dal végén sok apró puszi csattant a másfél éves arcán, homlokán, orrán, és Boti visszakerült az ágyba. Alig, hogy a háta elérte a matracot, oldalra hemperedett, és felült. Anya megsimogatta a buksiját, és kiment a szobából. Halkan csukta be maga mögött az ajtót, mintha Boti máris aludna. Pedig ő nem, épp komoly arccal kezdte el rágni a Maci egyik lábát. Rájött, hogy a Pótmacinak volt igaza. És már megint túljártak az eszén.

(...)

Történt ugyanis, úgy egy negyedórával korábban, hogy Boti játszani szeretett volna a Macival. Rágcsálta a lábát, összenyálazta az orrát, gyerekvicceket mesélt neki, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, ki tudja, miért, feldobta a magasba. Maci halk puffanással ért földet az ágyrács túloldalán, a szőnyegen. Éppen olyan távolságra, hogy Boti már ne érhesse el, akárhogy is nyújtózik. Boti eltöprengett: "Ez így nem lesz jó, mindig a Macival alszom, vissza kell szereznem." Körülnézett a kiságyában, kitől kérhetne segítséget, majd szépen sorjában átdobálta a Csörgős Kék Macit, Csörgős Maci Kettőt és Csörgős Maci Egyet, a Csíkos Zoknis Szarvast, a Pacit és a Szarvast is az ágyrácson. Valamennyit megbízta azzal, hozzák vissza a Maciját. De azok meg sem mukkantak: sem nem vállalták a feladatot, de nem is tiltakoztak. Csak halk puffanással estek sorban egymásra. Olyan volt ez, mint a "kicsi a rakás" játék. Csak abban nem szomorodna el Boti... Mert bizony Boti egyre jobban elkeseredett. Csak repültek ki az állatok, a mentőövek, a kiságyból, de senki sem szerezte vissza neki a Macit.

Egyetlen állatka maradt már csak, egy utolsó szalmaszál. Boti a szokásosnál is hosszabb, lelkesítő beszédet tartott Pótmacinak arról, milyen fontos a küldetése, hogy visszahozza a kiságyba a Macit. Pótmacit meghatották a szavak, és így szólt: "Megígérem Neked, hogy visszahozom a barátodat. Kerül, amibe kerül." Boti megnyugodva dőlt hátra, meglóbálta a kezében Pótmacit, és rádobta pontosan a plüssállatkupac tetejére. Várt. Egy perc egy örökkévalóságnak tűnt. Mégis várt kettőt. Csalódott volt, Pótmaci a füle botját sem mozdította. Az rendben van, hogy a többiek nem tettek semmit, hiszen nem is ígértek semmit. De ez már több a soknál. Felállt a kiságyban, és mérgesen kiabálni kezdett a Pótmacival, hogy teljesítse, amit ígért, hozza vissza a Macit neki. Pótmaci meg sem mozdult, nem is szólt semmit. Boti egyre hangosabban követelte, esküszegéssel vádolta. Még két könnycseppet is elővarázsolt hangulata mélyéről. Mire egyszercsak kinyílt az ajtó. Anya lépett be rajta...

(...)

Később, amikor már minden kisbarát újra az ágyban volt, és Boti elgondolkodva rágcsálta a Maci lábát, megszólalt Pótmaci: "Látod, megmondtam, hogy visszahozom a barátodat." Boti okosan bólogatott: "Egy kicsit értem már. Azért nem mozdultál, és nem válaszoltál nekem, hogy kiabáljak, Anya bejöjjön, és visszaadja nekem a Macit. De nem értem, miért tettél így." Pótmaci sem volt rest, rögtön válaszolt: "Ne haragudj rám, nem ígértem, hogy én magam adom vissza Neked. Az vagyok, ami vagyok. Plüssállat vagyok a hipermarketből. Nem tudok járni, még mászni sem, és a Macit sem tudtam volna visszadobni az ágyrács fölött. Az egyetlen, amit tehettem, ez volt: hogy segítsek Neked elérni, Anya jöjjön be a szobába. És, végtére is, bejött a tervem." Ezután Boti átölelte Pótmacit, és így hárman aludtak egész délután: Boti, a Maci és a Pótmaci.

Szeráf, a sztár

Nincs nagy bajom a celebkifejezéssel. Ma még utáljuk, holnapután már pont olyan természetes lesz, mint a 'sztár' szó vagy a 'diszkó'. De Serafhoz a sztár illik inkább: mert nem egy üres celeb, hanem a Budapesti Állatkert legifjabb zsirágtagja, aki veleszületetten szép, bájos, szeretnivaló. És egyszerűen elolvadok, ha meglátom, ahogy a nem kicsit X-lábaival, összeért térdekkel, egymástól vagy harminc centire lévő kispatákkal ácsorog, és tanácstalanul körbenéz, rebegtetve a hosszú zsiráfszempillákat.

Na jó, befejeztem az ömlengést, egyszerűen imádnivaló, ráadásul nemrég forgattunk róla egy TCR spotot, ami hamarosan fut majd egy naccerű természettudományi témájú csatornán (egyet tippelhettek, melyiken), meg egy kereskedelmin is. Ha még nem tudjátok, hova tegyétek az 1 százalékotokat, ímhol ni, egy ötlet. A film 15 másodperc, nem ér olyat mondani, hogy "nem volt időm megnézni". Csak szólok előre :)

Katt a képre, és jön a Youtube. Ide nem tudok videót beágyazni :(

Belustultam

Nem ám, csak sok mindenen pörgök párhuzamosan. Mint mindig. De van egy új ötletem. Egy másik blogról. Tudom, ez így most furcsán hangzik, mivel ezzel is elmaradásban vagyok (a mihez képest is?). De a lényeg nem az, hogy még több legyen, hanem az nagyon más lenne. Még agyalok kicsit rajta, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Mondjuk max. egy blog :)

Mutatom, ma pl. min dolgoztam:

Nem őrültem meg, egy projekthez készítettem, grafikai tervekhez. Majd egyszer (remélem, hamarosan), elárulom, hova-miért. Addig is itt még egy, és most jó éjszakát, mert töröm a fejemet azon a másikon :)

Foszlányok a gyermekorvosi váróteremből

Azért ez megérne egy külön esettanulmányt. Én most nem elemzek, csak rögzítek... Boti úrfi lassan egy hete beteg. Ez alatt voltunk a Heim Pál kórházban meg kétszer a gyermekorvosunknál. Érdekes eszmecserék fültanúja voltam a várótermekben, ímhol ni egy pár, nyilván a teljesség igénye nélkül.

******
Négyévesforma kislány figyeli a másfél éves Botit, aki uszkve 25 perc várakozás után elunja lázas önmagát, és hangos műsort rendez a váróban.
- Anya, anya, miért kiabál a kisfú?
- Mert beteg, kislányom, azért.
Ajaklebiggyesztve:
 - Én is beteg vagyok, mégsem kiabálok.
(Én meg arra gondoltam, azért, mert Te 4 éves vagy, és még csak 5 perce érkeztél. Mirrmurr.)
******
Egy kislány anyukája lép észrevétlenül mellém. Boti építőkockázik közben mellettem, a kislánya meg időnként megpróbál egy-ey elemet elcsórni.
- Jaj, csak nem a kisfútól vette el a Zsuci azt a rózsaszín széket?
- Nem, nem, a rózsaszínt biztosan nem a Botitól...
- Na jó, csak már megijedtem. Nyomogattam a telefont éppen, nem tudtam figyelni. Olyan nehéz ez, beteg a gyerek, az embernek mindent meg kell oldania, ott a munka meg minden, vásárolni kell, meg ott a háztartás meg minden, kész vagyok, semmire nincs időm. Jaj de édes, egyébként, mi is a neve?
- Boti.
- Hát aranyos. Látom, beteg. Mi is azok vagyunk. Az óvoda az oka, mindent hazahord onnan, a múlt héten még én is beteg voltam, de aztán elmúlt, most már csak a Zsuci, de épp elég ez, hjaj, egy beteg gyerek... (Bimbam, szerencsére megszólalt a gong hogy bemehetünk... Tisztára olyan volt, mintha játszótéren lennék.)
******
Ugyanez az anyuka két nappal később megint ott volt, kifelé menet kapott el. Én meg sem álltam, folyamatosan gyalogoltam a kocsi felé...
- Jaj, jobban vagytok már? Mi alakulunk, hát a Zsuci még taknyos meg minden, de most meg csupa kiütés lett, gondolom, az antibiokumtól...
- Jobbulást Nektek, viszlát.
- Jaja, köszönöm, Nektek is, de ezek a kiütések, gondoltam, megmutatom, mit szólnak hozzá, olyan gyanús, és már nem akarok még egy hetet otthon tölteni, hát ott van a munkám, bár már oda sem tudom, visszavárnak-e, a négy gyerek mellett már négy munkahelyet veszítettem el...
- Igen, hát sajnálom, viszlát.
(Ebben a pillanatban megjelent az asszisztens, és megmentette az életemet :) Beterelte őket az elkülönítőbe, mielőtt egy újabb elfojtott monológot kaptam volna az ismeretlentől.)
******
Asszisztens mérgesen nyit ajtót, miután egy láthatóan szellemileg sérült fiatalember türelmetlenül kopog a rendelő ajtaján. Közvetlenül a "Kérem a rendelést ne zavarják kopogással" felirat mellett ütögette az ujjcsontjait az ajtóhoz.
- Jani, mondtam már, hogy ne kopogj, a múltkor is megmondtam, nem megmondtam? Miért kopogtál?
- Én csak... nagy kupac szemét van ott, most voltam a vécén, és nagy kupac szemét, ekkora halom, ni, szörnyű.
- Nincs ott semmi, Jani, na megnézem veled, ja persze, most cserélték a vécéajót, hát istenem, ott maradt a forgács. Majd jön a takarító, és eltünteti, jó, hogy nem már!
Ajtó becsukódik, majd fél perc múlva újra kinyílik, és megjelenik az asszisztens egy zöld partvissal meg egy műanyag lapáttal. Ránk mosolyog:
- Még egy kis türelmet kérek, összetakarítom azt ott, aztán folytatjuk a rendelést.
(Én akkor már húsz perce visszafelé számoltam az előttünk lévő betegeket, a várakozásból hátralévő másodperceket, és az építőkockákat, amiket Boti kiszórt a padlóra... Rezignáltan bólintottam, elfelejtettem mosolyogni.)
******
Gyerekkórház március 15-én. Másfél órányi várakozás után sorra kerültünk. Ez akkora élmény volt legalább, mint anno felszállni végre az első repülőgéppel vagy belenyalni az első nyári fagyiba egy kiadós tavaszi diéta után. Sorra kerültünk, bementünk, megvizsgálták, meghallgatták, belenéztek, megnyomkodták, felültették, megmozgatták, aztán kioktattak, megírták, kinyomtatták. Három és fél perc maximum. Villámsebességgel öltöztettem vissza a 39,6 fokos lázzal bíró másfél évest. A nyomtató még csak beszippantotta a papírt, amikor megfogtam a csizmáját, hogy ráadjam. De a doktornő kedves, nyugodt, mégis ellentmondást nem tűrő hangon:
- Anyuka, a cipőjét már szerintem kinn is ráadhatja.
Megsemmisítve kullogtunk ki. Utólag, a kocsiban a következő befejezéseket találtam ki, direkt a doktornőnek:
"- Anyuka, a cipőjét már szerintem kinn is ráadhatja.
-  ... (Süketnek tettetem magam.)"
VAGY
"- Anyuka, a cipőjét már szerintem kinn is ráadhatja.
- Ráadhatom, de nem fogom. (És közben feladom a kiscipőt betegBoti lábára.)"
VAGY
"- Anyuka, a cipőjét már szerintem kinn is ráadhatja.
- Valóban. Vagy ráadhatja Ön is, ha szeretné!"

Boti scrapbook No. 1 készülőben!

Jópár éve Londonban, Notting Hill egyik antikváriumában vásároltam egy albumot. Ezt ni:

The 1950's Scrapboook

Azért vettem meg, mert le sem tudtam venni a szememet róla, imádom az 50-es, 60-as évek hangulatát. És azért is, mert fogalmam sem volt róla, mi az a scrapbook, de meg akartam tudni. No, a mai napig nem is néztem utána, magamban elkönyveltem, hogy ez valamiféle vizuális hangulatmegőrző eszköz. Hogy meg lehet írni valamit versben, megénekelni dalban (ettől az én esetemben a Jóisten mentsen meg Titeket :), vagy meg lehet őrizni emlékképekben, egy scrapbookban. Sokat nem is tévedtem :)

Aztán egy napsütéses szombat délután megszületett Boti. Egy kedves barátunktól kapott egy szép, csíkos szalaggal átkötött GAP dobozt - na jó, valójában a benne lévő macinaciszettet kapta. Viszont én csomagolásőrült vagyok, egyértelmű volt, hogy a szép kis doboz új feladatot kap majd nálam. Ez lett kérem szépen a Boti scrapbook "Alapanyagok" foldere (szinte látom a munkahelyem virtuális hálózatán a mappát :), ebben kezdtem el gyűjtögetni mindenféle fontos dolgot, amit felhasználhatok majd. Ma pedig eltökéltem magam, kiborítottam a dobozt, és elkezdtem felderíteni, miből főzünk scrapbookot Botinak. Hogyan fogom összefoglalni élete első évét...

Lássuk, mit találtam benne:

Van itt egy napló, amiben féléves korától egyéves koráig minden este írtam neki, üzentem, elmondtam, mi történt aznap vele, és persze azt, mennyire szeretem... Vannak itt emlékek a kórházból is: egy mini csuklópánt, egy kék köldökcsipesz, egy kék papírka, ami a kiságya fölé volt kiragasztva, no meg egy ragasztószalag a nevével és az én szobaszámommal, ha netán eltévedne valahol a szülészet folyosóján :) Van itt két csokipapír, az egyik a féléves, a másik az egyéves születésnapi tortájánál játszott főszerepet. Alul láthatjátok az első névnapi ajándékának csomagolópapírját, az első karácsonyán kapott ajándékok egyikének kísérőcéduláját, élete első (ráadásul külföldről érkezett!) postáját, mindenféle ultrahangos papírokat és kismamakönyvet. Ja igen, a Boci csokis papír alatt egy Cora számla kandikál ki: Boti születése előtti estén ugyanis feltétlenül fel akartam tölteni a hűtőt, ezért este 10 órakor még bevásároltunk... No igen, a klasszikusok is megvannak: az első állatkerti belépőjegy, az első repülőjegy, az első uszodabérlet... És végül, de nem utolsósorban egy Szepsy-féle Botond Cuvée címkéje - a családunk férfitagjai ezzel koccintottak Boti érkezésére.

A feladat tehát adott, készülhet Boti első évének scrapbookja. Van még ehhez hozzávetőleg 8-10 ezer fotóm... Majd szólok, ha kész vagyok :)

Ha kedvet kaptok, van mindenféle segítség ehhez a neten. Persze, nem kell megőrülni, és offline-kodni, ha nem akartok, katt ide az elektronikus albumkért: http://www.scrapbook.hu/ Ismertek, én maradok a kézzel fogható, "avittos" dolgoknál...

Az a bizonyos krumplis pogi

Az. A Rózsi mama-féle. Nyami.

Azért ennek sztorija van, kezdem azzal. Nem oly régen (!), gyerekkoromban messze laktunk a nagyszülőktől. Anyu családja a Mátrában, Ivádon, apué Szolnok mellett, Rákóczifalván. Mi meg a Balatontól 13 kilométerre, Somogyban, egy kisvárosban (jó, a neve: Marcali). Hétvégente, ha nem kellett valamelyik telkünkön krumplit szedni, tarackozni, vagy nem mentünk horgászni a Nagy Árokhoz, akkor kocsiba ültünk (kocsi = Trabi, Moszkvics, Dacia, 120as Skoda és társai), és letepertük azt a 310 kilométert hol az egyik, hol a másik nagyszülőhöz. Útközben szólt ám a Markos-Nádas, a Nagy Bandó vagy néha zene gyanánt a Citromízű banán. A bátyámmal mi javarészt aludtunk, veszekedtünk, vagy rosszalkodtunk a hátsó ülésen - esetleg, biztonsági öv híján, a hátsó ablakban könyököltünk egészen az első rosszullétig...

(Apu szerint az is előfordult egyszer, hogy ő felvilágosító órát kívánt tartani a hosszú úton. Feltette a klasszikus kérdést: tudjátok-e, hogyan lesz a kisbaba. Mire én: "Ó, hát hogyne tudnám...", és olyan részletes előadásba kezdtem, hogy ő zavarában eltévedt Budapesten. Azt hiszem, úgy 11 vagy 12 lehettem.)

Naszóval, ha Rózsi mamáék felé vettük az irányt, Rákóczifalvára, akkor egész úton csuriban voltam, hogy a két kedvencem egyike várjon ebédre: a lekváros bukta vagy a krumplis pogi. Utóbbihoz mindig valami finom, tartalmas leves dukált: tejfölös bableves, gulyásleves vagy hasonló. Ahogy megérkeztünk, és apu leparkolt a zöld-sárga kerítés mögött, elsétáltunk a ház mellett, és a gangon már érezni lehetett, hogy mi ránk a nyári konyhában... A krumplis pogácsa illatáról ódákat tudnék írni, de ide most kedvcsinálónak elég legyen annyi, hogy a vajon sült krumpli édeskés, bőr alá mászós illata keveredik a finom élesztős tészta meleg pompájával. Elképesztő!

Megosztom a receptet, ahogy én készítem. A nagymamám fejcsóválása ellenére nem zsírral, hanem margarinnal, de minden egyéb nagyjából stimmel :) Vigyázzatok a receptre, eddig annyira féltve őriztem, mint a Coca-Cola a sajátját... És ha van szabad 2-3 órátok, ugorjatok neki, megéri! Haj, de még mennyire meg...

Az a krumplis pogi

Hozzávalók:
- sok idő nem árt
- sok krumpli, én legalább 2 kilóból szoktam
- margarin ízlés szerint, de 2 kiló krumplihoz legalább 20 dkg
- 1-2 tojás, de ez el is hagyható
- élesztő, meleg tejben, cukorral felfuttatva egy bögrében
- só
- 20-30 dkg fehér búzaliszt (nem tönkölybúza, nem teljes kiőrlésű, és úgy egyáltalán, ezzel a pogival ne reformáljatok, nem éri meg :)

Elkészítés: csinosra pucolod a krumplit - vagyis a héján túl az elfagyott részeket, a csírák gyökereit is eltávolítod (mert minden csúfság a pogácsádat fogja csúfítani). Felkockázod, és sós vízben puhára főzöd. Ha megfőtt, leszűröd a vizet, és krumplinyomóval áttöröd. Ráreszeled a nagylyukú reszelőn a margarint, hozzáadsz vagy négy kávéskanál sót, és elkevered fakanállal (a forró krumpli majd jól magába olvasztja a vajat meg a sókristályokat). Ezután hagyod hűlni. Ez fontos, mert kézzel kell összegyúrni a tésztát, és komoly égési sérüléseket szerezhetsz, ha egy 80-10 fokos krumplival kekeckedsz. A langyosra hűlt sós-vajas krumplikeverékhez hozzáadod a tojást (ha akarod), a felfutott élesztőt és a lisztet. Jól összegyúrod. Ha jól csinálod, és miért ne csinálnád jól, a tésztád kissé ragacsos lesz. Ne ijedj meg, ez így van rendjén, fontos, hogy a krumpli domináljon, ne a liszt. Nem hagyod viszont kelni a tésztát az élesztővel, hanem rögtön, vastagon lisztezett vágódeszkán ujjnyi vastagságúra nyújtod, majd közepes méretű pogácsaszaggatóval kivágod a pogácsákat. Kivajazott tepsire rakd őket. És ne kend le semmivel, se vajjal, se margarinnal, se tojással, semmivel.

Sütés: a teli tepsit beteszed a 200-220 fokos sütőbe.

Így néznek ki a sütőben. Helyesek, mi?

Én hőlégkeveréssel szoktam sütni, hogy mielőbb kész legyen. Ha megpirult-lebarnult az alja, akkor alányúlsz egy lapáttal, és átfordítod a pogikat a másik oldalukra. Sőt, a lapáttal kicsit le is nyomkodod őket. Mert ez úgy az igazi, ha mind a két oldala megsül, szép lapos a pogi, és középen egy masszív krumpplis masszát találsz, amiben nincsenek levegőbuborékok meg lyukacskák. Csak tömény krumpli, esetleg krumplidarabkák. Akkor csinálod jól, ha szinte szalagos, mint egy fánk, és a kezedbe véve szét tudod szedni kétfelé a pogácsát, mint a pilótakekszet.

Iszonyat sok lesz a mosogatnivalód ez után, de előbb egyél! Jó étvágyat :)

Gyerekkel vonzóbb a Manka

Még decemberben írtam egy gondolatörvényt ide arról, vajon gyerekkel vonzóbb-e a nő. Mondjuk úgy, hogy vegyes fogadtatása volt :) A lényeg, hogy ma bizonyosságot leltem: az én vonzerőmön egészen biztosan emel egy 11 kilós, 85 centis, (éppen ma) 17 hónapos férfi.

Ő

Történt, hogy egy korábban észlelt szívzörej miatt tettünk második kört a közegészségügy kardiológiáján. Ezúttal a XIII. kerületben. Voltunk már itt, agyi ultrahangon meg hallásvizsgálaton, csak akkor még mózesben meg babakocsiban toltam be Botit. Na, ma neeeem, ma besétáltunk szépen, kézenfogva, a tavaszi napesőben.

Szóval Boti kifáradva és növekvő gyanakvással, én meg D-vitaminnal feltöltve - így érkeztünk a kórház regisztrációs pultjához (régi nevén: betegfelvétel). Senki ránk sem hederített. Álltunk a kábé 130 centi magas pult előtt, én topogtam, nyújtogattam a nyakamat, hátha így észrevesz a telefonhoz ragadt nővérke, és aggódtam, le ne késsük a 10 órás időpontot, amit a kardiológussal megbeszéltünk. Boti nézelődött. Végre sorrakerültünk, a harmadik kezemmel elővarázsoltam Boti TAJ-kártyáját meg lakcímkártyáját. Szenvtelen hang. Klimpírozás a PC fekete billentyűzetén. Homlokráncolás. Boti közben fészkelődni kezdett, megpróbálta kiszabadítani a kis kezét, hogy világot lásson. Gondoltam, jobb lesz neki, ha felveszem, ezért egy halk sóhaj kíséretében lehajoltam, hogy felemeljem az addig láthatatlan (vö. 85 cm Boti és 130 cm nővérpult) pácienst.

És megtörtént a csoda! A nővér arcán széles mosoly jelent meg, és kisóhajtott egy sziát, a másik, pultban ülő nővérke odajött, és barátkozni kezdett, de úgy, hogy már majdnem bejelöltem a Facebookon: "Jaj, de szép vagy. Így, ebben a sapkában meg a csíkos kis pulcsiban is, édeseeeeem" - hátravetett sötétkék baseballsapka és sokszínű csíkos kapucnis volt az inspirátor. "Anyuka, kedves, mondja, milyen az idő odakinn? Napos? Nahát, amikor reggel bejöttem hat órakor, tudja, még nagyon hideg volt. Sőt, öt órakor, tudja, amikor a kutyákat kiengedtem, felvettem ezt a pulcsit, de nagyon fáztam, tudja..." Itt már nagyon mosolyogtam. És mindenki viszonozta a pult mögött. Közben arra gondoltam, többet egy tapodtat sem teszek Boti nélkül :) Nem csak ezért... :) Hamarosan visszakaptuk az iratokat, egy pontos útmutatással, merre menjünk. "Szia, nagyfiú, pápá! Szia, Te kis drága, jaj, abban a sapkában, édes nagyon. Integess, pápá, pápá..."

Most mondjátok, hogy nem öltöztet a Boti!