Ma történt, kora délután, hogy betértem az Árkád játékboltjába. Nézelődtem, és közben megakadt a szemem egy körülbelül 5-6 éves formájú kisfiún. Aranyos volt, szőkés hajjal, hosszasan válogatott a játékok között az... anyukájával talán, de lehet, hogy a nagymamája volt. Végül kiválasztott egy vízen úsztatható játékvitorlást - közben elcsíptem olyan mondatokat a (mondjuk) anyuka részéről, hogy nem tud most háromezerötszáz forintot kifizetni egy ilyen műanyag vacakért, és nem kellene kétezret elkölteni egy másik szupercsoda vacakra. A kisfiú válogatott, ennek fényében, és meglett a kiszemelt holmi.
A pénztárnál találkoztunk újra. Sorban álltam Boti életének első szélforgójával, ők meg a vitorlással. Fizetéskor az anyuka átnyújtott egy ötszáz forintos vouchert, amit a pénztáros gondosan áttanulmányozott, majd közölte, hogy sajnos ezt most nem válthatják be, mert csak 3500 forint felett lehet - a vitorlás meg kétezer-hatszáz volt. Anyuka beletúrt a pénztárcájába, és azt mondta a kisfiúnak: "Bence, akkor ezt sajnos most vissza kell vinnünk. Visszaviszed te?" Bence bólintott, és elindult vissza a kék-sárga vitorlással, kicsit kacsázva. Én közben fizettem, és próbáltam visszafogni magam.
Hogy milyen egy világban élünk, hogy ennyi a szomorú kisgyerek? Hogy ötszáz forintért már nem jöhet vele a gondosan kiválasztott játék? Nyilván vannak ennél súlyosabb gondok a világban, én is láttam az afrikai éhező és vízhiánnyal küzdő gyerekek képét - de az sok ezer kilométerre van, ez meg karnyújtásnyira tőlem!
Borzasztó. Végül kijöttem a boltból, és bevártam Bencét meg az anyukáját. Kis rábeszélés után sikerült megvennem tőlük a vouchert 500 forintért, mondván, én sokszor vásárolok itt nagy összegben (hát nem, de majd fogok biztosan), felhasználom jól. És aztán Bence boldogan kacsázott vissza az üzletbe a vitorlásért.
Hazafelé jövet rendesen pityeregtem. Aztán elterelte a gondolataimat a parlagfűerdő, ami itthon várt. Este, a híradónál folytatódott a hangulatom... Egyik hír: inkubátorban találtak megint egy csecsemőt a Madarász utcában, ő már az ötvenedik ilyen bébi, a neve Madarász Veronika lett. Mutatták a kislányt, az édes pici ujjait, és én azon gondolkodtam, ki mond le önként erről a gyönyörű emberkéről? A következő hír lezárta a nagy gondolkodást: elkaptak egy orvost, aki törvénytelenül hajtott végre abortuszt vagy kilencven nőn. Mert ugye, az abortusztörvény szigorodott.
És bár nemi életet élni törvényes, sőt... Mégis, azt javallom az érintetteknek (akik egyébként ezt nyilván nem olvassák sajnos, mert az én barátaim közül senki nem mondana le csak úgy a gyermekéről...), hogy olvassák el. Ne legyen egy következő Madarász...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése