Zöld trabantok és elszólások

Először is leszögezem: nem vagyok babonás, vagyis nem tartom magam babonásnak. Amikor gyerek voltam (nemrég :), akkor még mindenféle hülyeségben hittünk. Például ha zöld trabantot láttunk, akkor a jobb lábunkkal háromszor kapartunk a földön, és azt mondtuk: "Zöld trabantot látok, szerencsét találok." Persze akkoriban, na jó, őszintén a '80-as évek elejéről beszélek, fű helyett is zöld trabant nőtt itt, Európa szívében. De mi nemhogy nem lettünk ettől a ténytől a világ legszerencsésebb áltsulisai, még a cipőtalpunk (szigorúan a jobb!) is gyorsabban kopott az elfogadhatónál.

Na de azóta, azóta tényleg semmiféle babonára nem adok. Sem a 13. emelettől nem félek (New Yorkban pl. viszonylag nehéz ilyet találni, a 12. után máris jön a 14.), se nem kapok infarktust, ha egy fekete macska áthalad előttem, ja és nem számolok el tízig, ha valamit a lakásban hagyok, és vissza kell mennem érte.

Mégis, Boti óta (igen, ez egy új időszámítás kezdete) furcsa dolgok történnek. Úgy érzem, ha valamit hangosan kimondok vagy megállapítok vele kapcsolatban, akkor hamarosan a szöges ellentéte fog bekövetkezni. Mostanában például sok-sok embernek említettem, és utoljára épp tegnap dicsekedtem, hogy Boti milyen sokáig alszik reggel, csak 8 és 9 között kel fel. Ami azért egy 14 hónapos fiúcskánál szép teljesítmény! Természetesen volt, hogy negyed 10ig hagyott pihenni... Na ennek az elszólásnak hála (vagy ki tudja, miért), Boti ma háromnegyed hétkor keltett. Még sötét volt! És én fáztam, és fáradt voltam, és... anya vagyok, hát mentem, és elkezdtük a napot :) Korábban, olyan hat hónapos lehetett Boti, amikor rájöttem, hogy nem eszik meg semmit, ami zöld: sem spenótot, sem brokkolit, sem zöldborsót... Miután erről kipanaszkodtam magam más anyukáknak, Boti egyszercsak megette a brokkolit. Mikor ezen kiörömködtem magamat, megint elutasította. Nemrég egy barátnőm volt nálunk, és megkérdezte: "És te tényleg csak leteszed délután, és elalszik magától? Nem kell álomba ringatni, elaltatni?" Én büszkén húztam ki magamat, hogy ugyan, dehogy, nagyfiú, ügyesen elalszik, majd tíz perc múlva megsemmisülten kullogtam fel az emeletre, hogy megnyugtassam az akkor már magát paprikaképűre sírt kisfiamat -- pedig esküszöm, hónapok óta nem volt ezzel probléma! Na, értitek?

Ezért hát engedjétek meg, hogy itt és ehelyütt olyan elszólásokat tegyek, amelyek esetleg az én malmomra hajtják majd a vizet :) Tehát: Boti sajnos nem eszik meg mindent, mostanában sokat válogat. És valamiért sütőtökből csak az üvegeset fogyasztja el, az általam főzöttet-sütöttet nem - már ott tartok, hogy főzök egy adagot, és kicsi üvegbe töltöm... Aztán, lássuk csak: Boti mostanában hangtornát tart. Ezt nem tudom másképp nevezni, megáll, rám néz, kitátja a száját, és egy teljes levegőkifújásnyit sikolt úgy, hogy belevörösödik és kidagadnak az erek az édes kis nyakán. Olyan, mint egy kis sárkány. Nnna, egyelőre ennyi, most akkor várom a fejleményeket... Várom, hogy holnap egy csendes, mindenevő, az anyja főztjét preferáló kis tündért veszek ki a rácsos ágyból - persze szigorúan 9 után... Úgy legyen!