Írás közben viszont egy csomó, ennél sokkal fontosabb dolog foglalkoztatott. Például lázadozott az egyenlőségért sikoltozó énem: miért címzem én az összes borítékot az egyes családok (legidősebb) férfitagjainak, amikor épp a családapákat nem szokta foglalkoztatni holmi karácsonyi üdvözlőlap, legalábbis általában. Emlékszem, én is régen anyuval írtam szinkronban a képeslapokat a konyhaasztalnál -- mit írtam, gyártottam! --, apu még csak alá sem írta. Mi írtuk a végére, hogy: "a Bátor család". Na mindegy, berögződés ez is, mint sok minden más. Címzem a családapáknak, és feladónak sem magamat írom :) Egy marslakó azt gondolná: a Föld nevű bolygón családapák leveleznek családapákkal :)
A másik, ami eszembe jutott, hogy mintha reneszánszát élné az offline képeslap. Egyre többen küldenek-kapnak, pedig emlékszem, pár éve még ufónak néztek a barátaink, hogy egy nyaralásról képeslapot szándékoztam küldeni, és e-mail cím helyett postacímért küldtem szét sms-eket. Hm. Én örülök. És biztosan sokkal egyszerűbb lenne Boti egyik csecse, digitális fotójával kiküldeni három sort huszonhat e-mail címre. És biztosan a kezem sem fájna a sok kézírástól, amitől azért sikeresen elszoktattam, amióta megkaptam a fősulin az első szövegszerkesztő gépezetemet.
De ez akkor is így az igazi. Nekem. Készítettem pár édes fotót Botiról és a zenélő mikulásbabáról, amit a Dadustól kapott. Ezekből nagy nehezen kiválasztottam hármat, megvágtam őket 3x3 cm-es méretre, egymás mellé illesztettem, majd az így 9x3 cm-es csíkokból szépen felkapoltam egymás alá négyet egy 9x13, vagyis normál fotoméretű lapra. Ezt hívattam ma elő a MédiaMarktban, nyolc példányban kemény 360 forintért, majd itthon felvágtam a csíkokra, és szépen beragasztgattam a képeslapokba. Így aztán a kézzel írt üdvözletek mellé mindenki kapott még egy kis "ajándékot is". Íme a "csík":
Nekem ez így teljes. A másfél órás vagdosással, ragasztgatással, kézírással - és azzal együtt, hogy utána mindezt ki kell pihennem :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése