Ágyon kívül

No, ha mostanra túltettétek magatokat a szoptatás utáni csendéleteken, akkor itt az idő, hogy megkukkantsátok ezt a gyűjteményt. Boti, hozzám hasonlóan, meglehetősen jó alvó, és kiválóan elszundikál babahordozóban, gyerekülésben, babakocsiban, repülőgépen is... Ahol épp az álom éri. Nem is akárhogy :) Alább egy ízelítő, időrendi sorrendben!

Álom a babahordozóban (2011. március)

Álom a babakocsiban, az Andrássy úton (2011. május)

Álom a zsírúj gyerekülésben, Manóékhoz menet (2011. július)

Álom a gyerekülésben (2011. augusztus)

Vagány álom a babakocsiban, a Balatonon (2011. augusztus)

Álom a babakocsiban, a Margit-szigeten (2011. szeptember)

Álom a repülőgépen, Máltára oda és vissza, az ölemben (2011. szeptember)

Álom a kölcsönzött gyerekülésben, Máltán (2011. szeptember)

Álom a gyerekülésben (2011. november)

Álom a gyerekülésben, karácsony előtt (2011. december)

Új fotók

Ezúttal nyári máltai képekkel bővült a galéria. Ide katt:

38ig vártam

Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára beteg. Szerintem még terhesen, de akkor 9 hónapig folyamatosan :) No mindegy, valami "édesen" elvette az erőmet, a délutáni bevásárlás alatt már kis híján összecsúsztam. Olyan érzés, mintha minden sejtem sajogna. És persze szűnni nem akaró émelygés és étvágytalanság. Csak a vizet tudom lenyelni. Hőmérséklet-jelentés: először 37,2, félóra múlva 37,8, aztán a bűvös 38as küszöbnél beharaptam egy Algopyrint. Vigyázzatok magatokra!

Új rajzok

Két akvarell, két csendélet, egyik befejezetlen. De mindkettő jó kis gyakorlás volt!

Ez nem a kávéfőzők karácsonya

Kíváncsi lennék egy statisztikára, hogy idén hányan szántak kávéfőzőgépet karácsonyi ajándéknak. Jelentem, a mi családunkban sehol sem került ilyesmi a fa alá, pedig...

Történt, hogy a szüleim, anyukám régi vágyát kielégítve, vásároltak egy szipiszupi, darálós, tejhabosítós Saeco kávéfőző gépet maguknak. Ami karácsony másnapján, 25-én be is mutatta nekünk a tudását, majd befordult, és megmakacsolta magát. Továbbra is szép maradt és mutatós, még világított is, csupán egyetlen dologban nem teljesített: nem főzött kávét. Akkor többször is elhangzott, hogy bizony megy az irodába tartalék-kávéfőzőnek, meg odaadják valakinek... Azóta magától csatasorba állt újra, és bőszen főzi a kávét. Esküszöm, lelke van ezeknek a gépeknek! Vagy füle...

A miénknek meg telepatikus képességei. Mivel ugyanis a Saeco vacakolt, elkezdtünk arról beszélgetni, hogy az otthoni kávéfőző sem szuperál már olyan jól, meg azt a hosszú amerikai fajta kávét főzi, amit mi annyira nem is csípünk (főleg én, aki tej és cukor nélkül, csak a tiszta kávét szeretem igazán). Nézzünk hát a neten valami másikat, hátha találunk. Aztán másnap gyanútlanul hazautazunk, és itthon egy vízfolyatós, köhögős masina vár bennünket. Márpedig 200 kilométerről nem hallhatta a terveket, amelyek az "ő" lecserélésére irányultak... Tehát csak telepátia lehet.

Vagy roppant véletlen, de ezekben már egyre kevésbé hiszek. Mindenesetre Mr. KitchenAid dokinál (konkrétan a Krisztina körúti Gelka - nem viccelek - szervizben), és várja a sor(s)át... Én azért magamban drukkolok neki, mert Boti már olyan ügyesen kezeli mind a két indítógombot.

Hard Rock Café Budapest

Úgy döntöttem, egy rövid posztot megér. Mert jól sikerült. Az elmúlt években magamra szedett, finnyás, hibakeresős szemmel jártam körbe (tényleg szó szerint körbejártam, mert Botinak kilométerhiánya volt, s ez kiváló ürügyet szolgáltatott arra, hogy a pincerész minden szegletét megvizsgálhassam). Naszóval a helyben nem találtam kifogásolhatót, jópofa, dizsihangulatú, igényes. Először még nagyon kerestem az általam is közelebbről ismert rockzenészek relikviáit (nem, az Anthrax pl. nem az én világom), de Bon Jovi lila bőrnacijánál meg Slash kalapjánál felsóhajtottam, ez is pipa! És még mennyit nem fedeztem fel... Állítólag vannak itt Madonna, Red Hot Chili Peppers, Rolling Stones és Michael Jackson ereklyék is!

(forrás: Burzsuj blog)

A kiszolgálás színvonalas, HRC-ben megszokott, kedvesek, figyelmesek, lufit a gyerekeknek, hoppá ez leesett, tessék itt van, jaj hozhatok másik tányért stb. Háttérben príma zene, Eric Claptonon teljesen felvidultam. Aztán az étkek, hmmm. Ismerős fogásokat rendeltünk, már csak az összehasonlítás végett is, Hard Rock Nachos és Jumbo Combo tál. Le a kalappal a szakács előtt, tökéletesen hozta a külföldön megismert ízeket, és kellemesen kiadósak az adagok is. A szokásos sör helyett most egy Hurricane fedőnévre hallgató koktél tette fel a pontot az i-re - tudom, disznóság ebédkor "alkoholizálni", de engem bűnbe vittek, esküszöm! Mindent összevetve az étteremrész 5-ből 4,5 nálam. A HRC Budapest szuvenírekre és a felső emeletre már nem maradt energia (vagyis energiája Botinak, aki a délutáni alvását követelte), így kénytelenek leszünk visszatérni valamikor :)

Karácsonyi menü, fotóval-recepttel

Jó, tudom, nem nagy ötlet mára, de azért gondoltam, megosztom, mit rittyentettem össze a konyhában. Ezzel kívánok mindenkinek boldog karácsonyt :) Szerettem volna valami olyat főzni, amit Boti is elfogyaszt, de mivel ma kibújt a 9. foga, nyűgös volt, és az étvágyát is elvesztettük valahol... Mindenesetre egészen gyerekbarát vacsora, hipergyorsan készen van, és finom is. Eredetileg fenyőmagos pisztráng lett volna, de valaki felvásárolta az összes pisztrángot a Corában - affene. Maradt tehét a lazac, de így is jó a menü. Ímhol ni:

Előétel: gesztenyekrémleves

Hozzávalók: 25 dkg édes gesztenyemassza, 8 dl tej, 1 cs vaníliás pudingpor, 3 ek cukor, 1 cs vaníliás cukor, mazsola, rum.
Elkészítés: a tejet 3 evőkanálnyi híján felforralod. Azzal a 3 evőkanálnyival bekevered a pudingport és a cukrot, majd hozzáadod a felforralt tejhez. Ha jól elkeverted, villával beletöröd a gesztenyemasszát, és összeforralod. Hozzáadod a vaníliáscukrot, és 1-2 percig főzöd. Rumba áztatott mazsolával tálalod (ezt érdemes előző nap beáztatni, hogy jól megszívja magát). Eheted melegen vagy hidegen is - ha hagyod kihűlni, előfordulhat, hogy bepudingosodik, akkor tejjel tudsz lazítani rajta.

Főétel: kapros-vajas lazac rizzsel és balzsamecetes madársalátával

Hozzávalók: lazac, kapor, só, bors, vaj, rizs, vegeta, madársaláta, balzsamecet (hű, de meglepő :)
Lazac elkészítése: megnyomkodod a halszeletkéket (bőrükkel lefelé), és ahol szálkát érzel, azt szemöldökcsipesszel kihúzod. Ezután lesózod, megborsozod, megszórod mindkét oldalát kaporral, és forró vajas serpenyőben hirtelen kisütöd.
Rizs elkészítése: beborítod a kellő mennyiségű rizst egy lábosba, felöntöd vízzel úgy, hogy a rizs fölött még egy ujjnyi legyen, és beleszórsz némi vegetát (só nemigen kell a vegeta mellé). Felforralod, majd leveszed a fedőt, és addig főzöd, amíg a víz el nem főtt. Akkor visszateszed a fedőt, leveszed a tűzről, és félreteszed 20 percre. Ezalatt a rizs felpuhul.
Madársaláta elkészítése: kézzel megmosod, átválogatod, és nyakon öntöd némi balzsamecettel.

Desszert: forró csokidesszert

Hozzávalók: 15 dkg ét- vagy tejcsoki (én Bocit szoktam), 12 kocka másik csoki, 8 dkg vaj és még egy csipetnyi, 2 ek liszt, 4 ek cukor, 4 tojás
Elkészítés: a sütőt előmelegíted 220 fokra, és a csipetnyi vajjal kikensz 6 db tűzálló csészét vagy felfújtas tálkát. Vízgőz fölött megolvasztod a 15 dkg csokit és a 8 dkg vajat, közben a tojásokat és a cukrot fehéredésig kevered robotgéppel. A tojásos muttyba beleborítod a lisztet és a csoki-vaj masszát, és szép egyenletesre kevered. Félig töltöd a csészéket a csokis masszával, rádobsz 2-2 kocka csokit, és aztán rátöltöd a többi masszát is. Szépen besorjázod a csészéket a sütőbe, és 10 percig (nem légkeveréssel!) sütöd.

Új rajzok

Krokikat töltöttem fel. Diófapáccal készültek, 6-7 perc per darab. Mert ez egy ilyen gyors műfaj :) És milyen jó!

Szoptatás utáni csendéletek

Boti kilenc hónapos koráig kapott anyatejet. Azt leszámítva, hogy a szoptatás milyen hosszú időt tud igénybe venni (különösen, mivel én az igény szerinti szoptatást választottam, vagyis akkor evett, ha kért, és egy-két kivétellel annyit és annyi ideig, amíg kért...), állítom, hogy az egyik legjobb "dolog", ami valaha történt velem - és ami valaha is történhet(ett) Boti és köztem. Imádtam, ahogy bújik, de egy idő után az tetszett a legjobban, ahogy kidől szoptatás után. Nem tudom, ki milyen dicséretet kapott valaha is a konyhaművészetére, nekem ezek a fotók a legbeszédesebb emlékeim. Még ha főznöm nem is kellett, csak jóllakatnom :)

Gyerekkel vonzóbb a nő?

Nemrég olvastam egy cikket a Velveten, ami arról mesél, hogy a baba már hivatalosan is trendi kiegészítő lett. Nemcsak a hírességek cipelik magukkal szívesen a gyermekeiket (ami szerintem tök normális, hiszen attól, hogy híres, attól még anyuka), hanem magazinok hasábjain, sőt címlapjain is babákat "használnak" egy-egy divatanyag kellékeként. (Aki kihagyta a "kihagyhatatlant": http://velvet.hu/blogok/tejbenvajban/2011/12/12/mar_hivatalosan_a_baba_a_legujabb_trendi_kiegeszito/)

Hát nem tudom, a tény, hogy magazinokban babák is megjelennek a hírességek vagy a modellek mellett, mennyire teszi rögtön egy táskával vagy egy sállal egyenértékű kiegészítővé őket, de egy biztos: bizonyos férfiak figyelmét az ember lánya inkább felkelti, ha van nála egy gyermek.

Történt nemrég, hogy elmentem egy szaniterboltba körülnézni, ahol az egy szem férfi eladó (szerintem nálam egy ötössel minimum fiatalabb) kikezdett velem - de legalábbis bókolni kezdett. Ez még így talán nem is annyira érdekes, és gondolhatnátok, hogy nyilván szoknyában voltam vagy fodrásztól jöttem, vagy volt valami, ami érdekessé tett ott és akkor, a méregdrága akril kádak és króm csaptelepek között. Nem kell túlgondolni, egyszerűen csak velem volt a Boti. Farmer volt rajtam és kiskabát, és lógott rajtam egy órmotlan női táska, de... de rajtam volt a félvállas babahordozó, és benne pihegett Boti. Ennyi kellett ahhoz, hogy a fiú az egyik gránit mosogató mellett megjegyezze, milyen finom illatom van, és engem jól zavarba hozzon. Utólag persze az is kiderült egy közös ismerős ismerősén keresztül, hogy nem csak az illat jött be neki... Na azóta beszélgettem barátokkal, és megerősítést nyert: bizony egy nő vonzóbbá tud válni, ha van nála egy szép baba - és mellesleg nem leharcolt anyukának van álcázva. Azt nem tudták elmagyarázni nekem, hogy miért, de valahogy babával többnek tűnik egy nő, pontosabban "nőbbnek" tűnik a nő.

Nah, ha egyszer elszegényedem, és Boti beleegyezik, lehet, hogy ebből csinálunk pénzt. Ő szép, barátságos, illatos, bárkit vonzóbbá varázsol :)

u.i.: Csajok, Boti a két ünnep között szabad! :D

Botival még az állatokat is megszelidítjük :)

Új rajz

Ezúttal egyetlen, egy csendélet. Rövid sztori és originál műhelyfotó a képről itt:

Városi legenda

"Egy egyetemi író osztályban pályázatot hirdettek. A feladat az volt,
hogy írjanak egy rövid értekezést, ami az alábbi elemeket tartalmazza:
1.Vallás 2.Királyság 3.Szex 4.Rejtély.
A díjnyertes esszé ez volt:
"Úristen! - kiáltott fel a királynő. - Terhes vagyok! De vajon kitől?""

:) Az én posztjaim miért nem bírnak ilyen rövidek és velősek lenni?

Új rajzok

Egy kedvenc csendélet, egy kedvenc technikás koponya és egy kis csemege még 1993-ból. Szerintem ez egy nem rossz ajánlat, kukk mal:

Üdvözlet az első háromnak

Ezúton üdvözlöm első három olvasómat: Nórát, a sógornőmet, Andit, régi gimis barátnőmet, és Beát, gyerekkori barátnőmet! Gondolkodtam, mivel viszonozhatnám az érdeklődéseteket, és arra jutottam, hogy: érdeklődéssel. Vagyis: boldogan veszem mostantól kezdve bármikor az észrevételeiteket a bloggal kapcsolatban. Küldhetitek privátban is, ha úgy érzitek. Tudjátok az e-mail címemet :) Csak őszintén!

Voltam már Bátor, sőt bátor is

Amióta az eszemet tudom, de legalábbis a nevemet (az eredetit: Bátor), úton-útfélen viccelődnek velem, vajon mennyire vagyok hű hozzá. Hát megmondom az őszintét: nem nagyon!

Egyik kedvenc emlékem, amikor általános iskolában, talán elsőben, vérnyomást akartak mérni rajtam. Ammer Károly után én voltam a második a névsorban, de mindent kitaláltam, hogy miért hagyjanak engem a végére. Pisilnem kellett meg köhögni, mindegy, csak rám ne kötözzék azt az izét, amiben nyilvánvalóan ezer tű van, amelyek aztán a vérembe mártózva mérik meg a vérnyomásomat. El sem tudtam képzelni, hogy egy ketyere képes a véremmel való fizikai kontaktus nélkül is megmérni a vérnyomásomat. Logikus... Végül két tanár a teli talpamon húzott be az orvosiba, miközben én hangosan tiltakoztam. És amikor végre rámtették, és felpumpálták a mérőszerkezetet, rájöttem, ez a világ egyik legjobb érzése... Azóta is imádok vérnyomást mérni.

(Egyébként hasonlóan nem értettem a hajsütés művészetét... Meg voltam győződve arról, meglehetősen hosszú ideig, hogy az ember csak begyújtja a sütőt, és belehelyezi a haját, ami aztán a melegtől szép kis szabályos loknikba göndörödik. Jól van na, anyunak szép haja van/volt, nem sütögette folyton.)

Na meg persze látnotok kellett volna engem, akinek inába szállt a bátorsága és a Bátorsága, a bölcsességfog-eltávolító műtétem vagy a történelemérettségi előtt... Azt gondoltam, ez majd idővel, az évek múlásával javul. Hát nem. Csak ma már nem a vérnyomásmérőtől félek. Igazából azt hiszem, elég kevés kézzel fogható dologtól félek. Vannak viszont mindenféle komoly félelmeim, például néha kimondani dolgokat, őszintén, a következmények tudatában, de nem félve azoktól. Vagy megtudni valamit, amit nem jó tudni - de vajon jobb nem tudni? Vagy félek például attól, hogy elveszítek valaki hozzám közel állót - mert meghal, elmegy vagy szimplán megszakad a kapcsolat, mert nem akar többet látni. De félek attól is, hogy lemaradok valamiről: Boti első lépéseiről (ezekről le is maradtam, mert épp háttal álltam :(, Boti első mondatáról vagy majd az első focimeccséről (amerikai, természetesen :).

Ezektől gyerekként nem féltem. Meg sem fordult a fejemben, hogy valami nem mondhatok ki (pl. a liftben a néninek, szegénynek, hogy milyen csúnya...), hogy valamit nem jó tudni (a kíváncsiság vezérelte minden léptemet, ezért lettem újságíró), hogy valaki elveszíthetek (egészen a nagyapám haláláig nem jutott ez eszembe sem). És sosem féltem attól sem, hogy lemaradok valamiről, hiszen mindig mindenki azt sulykolta a fejembe, hogy kicsi vagyok még, majd megnövök én... Lehet, hogy gyerekkoromban voltam a legbátrabb életemben. De legalábbis a legkevésbé gyáva.

Zöld trabantok és elszólások

Először is leszögezem: nem vagyok babonás, vagyis nem tartom magam babonásnak. Amikor gyerek voltam (nemrég :), akkor még mindenféle hülyeségben hittünk. Például ha zöld trabantot láttunk, akkor a jobb lábunkkal háromszor kapartunk a földön, és azt mondtuk: "Zöld trabantot látok, szerencsét találok." Persze akkoriban, na jó, őszintén a '80-as évek elejéről beszélek, fű helyett is zöld trabant nőtt itt, Európa szívében. De mi nemhogy nem lettünk ettől a ténytől a világ legszerencsésebb áltsulisai, még a cipőtalpunk (szigorúan a jobb!) is gyorsabban kopott az elfogadhatónál.

Na de azóta, azóta tényleg semmiféle babonára nem adok. Sem a 13. emelettől nem félek (New Yorkban pl. viszonylag nehéz ilyet találni, a 12. után máris jön a 14.), se nem kapok infarktust, ha egy fekete macska áthalad előttem, ja és nem számolok el tízig, ha valamit a lakásban hagyok, és vissza kell mennem érte.

Mégis, Boti óta (igen, ez egy új időszámítás kezdete) furcsa dolgok történnek. Úgy érzem, ha valamit hangosan kimondok vagy megállapítok vele kapcsolatban, akkor hamarosan a szöges ellentéte fog bekövetkezni. Mostanában például sok-sok embernek említettem, és utoljára épp tegnap dicsekedtem, hogy Boti milyen sokáig alszik reggel, csak 8 és 9 között kel fel. Ami azért egy 14 hónapos fiúcskánál szép teljesítmény! Természetesen volt, hogy negyed 10ig hagyott pihenni... Na ennek az elszólásnak hála (vagy ki tudja, miért), Boti ma háromnegyed hétkor keltett. Még sötét volt! És én fáztam, és fáradt voltam, és... anya vagyok, hát mentem, és elkezdtük a napot :) Korábban, olyan hat hónapos lehetett Boti, amikor rájöttem, hogy nem eszik meg semmit, ami zöld: sem spenótot, sem brokkolit, sem zöldborsót... Miután erről kipanaszkodtam magam más anyukáknak, Boti egyszercsak megette a brokkolit. Mikor ezen kiörömködtem magamat, megint elutasította. Nemrég egy barátnőm volt nálunk, és megkérdezte: "És te tényleg csak leteszed délután, és elalszik magától? Nem kell álomba ringatni, elaltatni?" Én büszkén húztam ki magamat, hogy ugyan, dehogy, nagyfiú, ügyesen elalszik, majd tíz perc múlva megsemmisülten kullogtam fel az emeletre, hogy megnyugtassam az akkor már magát paprikaképűre sírt kisfiamat -- pedig esküszöm, hónapok óta nem volt ezzel probléma! Na, értitek?

Ezért hát engedjétek meg, hogy itt és ehelyütt olyan elszólásokat tegyek, amelyek esetleg az én malmomra hajtják majd a vizet :) Tehát: Boti sajnos nem eszik meg mindent, mostanában sokat válogat. És valamiért sütőtökből csak az üvegeset fogyasztja el, az általam főzöttet-sütöttet nem - már ott tartok, hogy főzök egy adagot, és kicsi üvegbe töltöm... Aztán, lássuk csak: Boti mostanában hangtornát tart. Ezt nem tudom másképp nevezni, megáll, rám néz, kitátja a száját, és egy teljes levegőkifújásnyit sikolt úgy, hogy belevörösödik és kidagadnak az erek az édes kis nyakán. Olyan, mint egy kis sárkány. Nnna, egyelőre ennyi, most akkor várom a fejleményeket... Várom, hogy holnap egy csendes, mindenevő, az anyja főztjét preferáló kis tündért veszek ki a rácsos ágyból - persze szigorúan 9 után... Úgy legyen!

Új rajzok

Ma egy újat tettem fel, mert nekem ez az egyik legkedvesebb... Olvasd el, mi a rövid sztorija!

Új rajzok

Frissítettem a rajzok oldalt, csikidám. És mostantól leírom, melyik rajz miért érdekes. Huh, micsoda vállalkozás :)

Húsz képeslap pipa

Azért annyira még sosem kapott el a karácsonyi láz, hogy időben megírjam a képeslapokat... Hát idén sem. Egészen pontosan húsz perce végeztem húsz lap megírásával -- amivel még messze nem végeztem, mert hat lap mínuszunk van. Holnap sürgősen be kell még ezeket szereznem, ha csak az esélyét is meg akarom adni annak, hogy karácsony előtt kézhez kapják a címzettek.

Írás közben viszont egy csomó, ennél sokkal fontosabb dolog foglalkoztatott. Például lázadozott az egyenlőségért sikoltozó énem: miért címzem én az összes borítékot az egyes családok (legidősebb) férfitagjainak, amikor épp a családapákat nem szokta foglalkoztatni holmi karácsonyi üdvözlőlap, legalábbis általában. Emlékszem, én is régen anyuval írtam szinkronban a képeslapokat a konyhaasztalnál -- mit írtam, gyártottam! --, apu még csak alá sem írta. Mi írtuk a végére, hogy: "a Bátor család". Na mindegy, berögződés ez is, mint sok minden más. Címzem a családapáknak, és feladónak sem magamat írom :) Egy marslakó azt gondolná: a Föld nevű bolygón családapák leveleznek családapákkal :)

A másik, ami eszembe jutott, hogy mintha reneszánszát élné az offline képeslap. Egyre többen küldenek-kapnak, pedig emlékszem, pár éve még ufónak néztek a barátaink, hogy egy nyaralásról képeslapot szándékoztam küldeni, és e-mail cím helyett postacímért küldtem szét sms-eket. Hm. Én örülök. És biztosan sokkal egyszerűbb lenne Boti egyik csecse, digitális fotójával kiküldeni három sort huszonhat e-mail címre. És biztosan a kezem sem fájna a sok kézírástól, amitől azért sikeresen elszoktattam, amióta megkaptam a fősulin az első szövegszerkesztő gépezetemet.

De ez akkor is így az igazi. Nekem. Készítettem pár édes fotót Botiról és a zenélő mikulásbabáról, amit a Dadustól kapott. Ezekből nagy nehezen kiválasztottam hármat, megvágtam őket 3x3 cm-es méretre, egymás mellé illesztettem, majd az így 9x3 cm-es csíkokból szépen felkapoltam egymás alá négyet egy 9x13, vagyis normál fotoméretű lapra. Ezt hívattam ma elő a MédiaMarktban, nyolc példányban kemény 360 forintért, majd itthon felvágtam a csíkokra, és szépen beragasztgattam a képeslapokba. Így aztán a kézzel írt üdvözletek mellé mindenki kapott még egy kis "ajándékot is". Íme a "csík":

Nekem ez így teljes. A másfél órás vagdosással, ragasztgatással, kézírással - és azzal együtt, hogy utána mindezt ki kell pihennem :)

Jó reggelt!

Elkezd kerregni a kávédaráló, és Boti már darál a konyhába, mert bizony a házimunka szétosztásakor a kávéfőzés az ő feladatlistájára került. Ma már vérprofi, tudja, melyik gombtól döglik folyik a kávé. :)

Új rajzok

Most megmondom, nem ismerem még annyira ezt a blogmotort, de úgy tűnik, hogy a friss bejegyzéseken kívül semmi egyéb nem jelenik meg naplószerűen, a többi oldal inkább sima statikus html. No nem baj, de akkor viszont itt jelzem, ha teszek fel új fotót vagy rajzot. Pádáááám, tettem fel két "új" rajzot, valójában mindkettő 2008ban készült. Ni:

 

A képekről infókat a rajzok oldalon olvashatsz.

Habzsi-dőzsi

A magam részéről rettentő boldog voltam, amikor a Starbucks átlépte határainkat. Nem vagyok egy fanatikus, de ami jó, az jó. És a Starbucks jó. Akárhányszor eljutok az egyik itthoni intézménybe, kicsit olyan, mintha megint valamelyik kedvenc külföldi nagyvárosomban lennék. És ez is jó, jó érzés. Szóval karácsony ide, költözés oda, egy kis habzsi-dőzsi járt ma a Király utcai Starbucksban. Konkrétan egy grande caramel macchiato képében.

Boti is kedvére válogatott a pultból... (Valamiért mindig a törékeny dolgok érdeklik, hjaj.)

De aztán maradt a jól bevált víznél, amit nagyfiúsan az ablakban fogyasztott el. Így végre megint látott trolit! (Amióta elköltöztünk a kertvárosba, akkut trolihiánya van.)

Botladozó

Első, botladozó lépések a bloggeren. Mondom, hogy botladozó. Lehet, most elestem.