Szentmihályi uszoda. Diák-lány öltöző, ide jönnek a gyerekes anyukák is. Fapadok, fémfogasok, két pelenkázólap és egy járóka. Sok anyuka, kicsit kevesebb gyerek - szerintem. Legalábbis az anyukák hangosabbak.
"Jaj, már, nehogy levedd a nadrágodat, amit csak most adtam rád! Ejnye, manócska. Nahát-nahát. Lesz ám irgumburgum" - harsogta át valaki a tíz négyzetméteres öltözőt. Valaki más máris megpróbált utat törni magának, nem kicsi gyermekkel a karjában és két táskával felfegyvervezve, a következő úszásoktatásra. Rólam meg dőlt a víz a kábé harmincfokos öltözőben, pedig a kabátomat a ruhatárban hagytam, ingyért. Épp öltöztettem Botit az élménydús úszásoktatás után. Ilyeneket csinált (sztori folyt. a képek után):
Itt élvezte, ahogy lebeg a kis 11 kilós teste a vízen...
Itt szerintem az úszólecke nőnemű résztvevőit vette szemügyre.
Pasi a lelkem :)
Szóval öltöztettem volna az úszás után átgondoltan, mert nyirkos volt, meg töröltem volna alaposan, mert vizes lett a haja... Ehelyett kapkodásba kezdtem, hogy a további átharsogós "a-gyerekemhez-beszélek-de-hadd-hallja-mindenki-a-kerületben" anyukáktól megkíméljem magam - és Botit. De nem voltam elég fürge (pedig felfürgültem, ahogy anyukám a saját maga alkotta szóval mondaná :). Naszóval a rikácsoló, februári 8 fokban citromsárga nyári szoknyába öltözött hang folytatta:
"Na hallod, ez már pálinkát iszik! De komolyan! A múltkor az apja beledugta az ujját... De nem ám valami bolti, szar, mézes volt, hanem rendes házipálinka. Hallod? Egész délután csak nézett a gyerek, meg vigyorgott." Elképzeltem magamban a nyolc hónaposra saccolt kislányt, így, és inkább elhessegettem. Boti nem értette, de a pulcsi feladásánál már kapkodtam, annyira, hogy az elejét adtam hátulra...
"Az igen. Hát képzeld, az unokaöcsém meg karácsonykor összekeverte a két palackot. Érted... Az egyik pálinka volt, azt hitte, víz, belehúzott egy nagyot. Anyám, ott nézett minket egész délután, merev szemmel. Nagyon kemény volt" - húzott rá egy nagyot egy másik úszóiskolásanyuka-társ. De a válasz, vagyis a fokozás sem maradt el.
"Na, hát én a Dorkának azóta adok pálinkát. Hallod. Este, az esti szopi előtt egy két centet lenyomok, és ez alszik, mint a tök. De rendes házipálinkát ám."
Ez volt az a pillanat, amikor rájuk néztem úgy rendesen. Ha könyvet írnék, mondanám, hogy metszőn. Egyik se vette észre, csak csodálták egymás, lassan, de biztosan alkoholista gyerekét. És akkor felkaptam Botit, hogy menjünk haza, és csak akkor nyugodtam le, amikor becsapódott mögöttünk az öltöző ajtaja.
Hazafelé fogtam Boti bal kezét, ő a jobban egy száraz falevelet szorongatott. Az apja tolta a babakocsit a cuccainkkal megrakva. Így sétáltunk. És azon morfondíroztam magamban, mi lenne, ha önkéntesnek jelentkeznék a gyámügyhöz, és odamennék az ilyenekhez egy igazolvánnyal... Nem venném el a gyereküket azonnal, de kérnék egy címet, telefonszámot, és frankón a nyakukra járnék tucatnyi alkoholszondával felszerelkezve. Hogy tanulja már meg az a hülye anyuka, hogy ami neki vicces és továbbsztorizható, az a gyermeke fejlődő szervezetéből nem hiányzik, és esetleg évek múlva problémát okoz. Tyíha! Itt hagyom abba, mert csúnya vége lesz... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése