1999. február 3.

Tizenhárom évvel ezelőtt ültem a McCannben, és azt gondoltam, felhívom a 9. hónapban lévő sógornőmet, mi újság. Akkor már a kórházban volt, várható volt, hogy a napokban megindul a szülés...

Mielőtt belekezdenék: a sztorihoz hozzátartozik, hogy akkoriban mobiltelefonja csak a kivételezetteknek volt, azoknak is zömmel egy kisebbfajta féltégla, dülleszkedő antennával. Nekem apukám használt Ericssonja jutott, de csak azért, hogy a biztonságomat egy szinttel magasabbra emeljük, amióta autót vezettem Budapesten...

Mobilevolúció

(http://everyoneagreeswithtom.com/

get-it-right-or-get-it-out-there-what-do-you-think/)

Szóval hívtam a bajai kórház szülészeti osztályán, a folyosó falán éktelenkedő, pénzbedobós masinát. Nagy lassan vették fel, és azt mondták, telefonáljak később. Vártam még egy félórát, talán megírtam ezalatt egy rövid cikket az Opel Magazinba, és újrahívtam a számot. Ekkor egy női hang azt mondta, akit én keresek, már a szülőszobán van. Nem emlékszem, hogy elköszöntem-e a vonal túlsó végén várakozó, szenvtelen hangtól... Arra viszont nagyon emlékszem, mivel töltöttem a következő két-három órát.

Mint egy megtervezett hadművelet: felhívtam az akkori élettársamat, hogy gyorsan szedje össze magát, és induljon el otthonról, mert szülünk. Lehet, nem is értette pontosan, ki mikor és kit-mit szül meg :) De akkor nem érdekelt, csak végre akartam hajtani pontosan és gyorsan a tervet. Leadtam egy hasonló vészjelzést még a főnökömnek, Andrásnak, és bepattantam a verdámba a belvárosi Benczúr utcában.

Na jó, lehetséges, hogy túlzás verdának nevezni. Egy kitűnő állapotú, alig tízéves, égszínkék limuzin volt az, a kétütemű Trabantok nagycsaládjából :) Mindene a helyén volt, kivéve, hogy a vezetőülés felőli övcsatja eltört, és a bontóból csak jobboldalit tudott a szaki szerezni. Ez prímán működött, ha kicsi női kéz használta... Ami viszont nagyon hiányzott belőle, az a magnó volt. Vagy legalább egy rádió. A hiányt pótolandó állandóra beköltöztettem a kazettás diktafonomat, és arról szólt a muzsika. Már amikor túl tudta harsogni a Trabi finom motorhangját.

Elindultunk hát Bajára. Tudom, ez ma nem nagy szó, de egy kétüteművel, M6 híján az 51-es főúton haladva, még a régi solti töltéssel... Szóval nem volt egy könnyű menet. Ha jól emlékszem, alaphangon 2,5-3 óra. Útközben még meg is álltunk egy benzinkútnál, mert úgy éreztem, nem szeretném üres kézzel üdvözölni a bátyám elsőszülött kisfiát a nagyvilágban. Nem volt nagy választék, végül a plüss Garfield és szívecskés, maciformájú kutya helyett egy óriási nagy rénszarvast választottam. Őt aztán nagy nehezen betuszkoltuk a hátsó ülésre (akinek kimaradtak már a kétüteműek: ez egy kétajtós szörnyeteg volt:), és go, Trabi, go! Biztos voltam benne, hogy odaérünk.

(http://www.autobontokalocsa.hu/page3.html)

Sükösdön, Bajától tíz kilométerre szólalt meg az Ericsson, anyukám közölte a nagy hírt, megvan az unoka. Talán lehetetlennek hangzik, de szerintem túlléptem a sebességhatárt, úgy téptem Baja felé, a Trabi mind a huszonhat lóerejével. És mindössze tizenöt perces volt Dani, amikor először megpillanthattuk egy koszos üvegablakon keresztül. Sosem felejtem el, alig láttam valamit. Talán azért, mert egész úton a szemembe sütött a nap, hiszen dél felé haladtunk. Vagy azért, mert évek óta gyűjthették már az ujjlenyomatokat az üvegre, ami mögött az a pici kis emberke pislogott. De az is lehet, hogy egy kicsit bepárásodott a szemem. Lehet, minden meglehet. Az biztos, hogy pici volt, ráncos, fekete hajkezdeménnyel. Megdöbbentett a tény, hogy kinn van, megvan, egyáltalán, hogy mostantól van.

Eltelt pontosan tizenhárom év. Már érintőképernyős telefonok vannak, a fehér a divat, és én a Trabi helyett egy kis Mercivel gyűjtöm a kilométereket. Megépült az M6, most már pikkpakk el lehet érni az ország déli végét. A McCann nincs már az életemben, az Opel Magazin maximum online működik, András viszont továbbra is a főnököm és a barátom. A hatalmas rénszarvas pedig... a harmadik gyerek után a bátyámék átköltöztették anyuékhoz, és most már az én fiam nyúzhatja, rághatja a tizenhárom éves műszőrt. Mindig eszembe juttatja a napot, amikor megszületett Dani.

Boldog 13. születésnapot, Dani!