Johnny Cash: Hurt

Ma véletlenül fülembe jutott ez a dal. És eszembe jutott, hogy egyszer tettem egy kísérletet a lefordítására. Dani, az angoltanárom adta ezt házi feladatnak - közvetlenül azután, miután végigvettük vele A nagy Lebowski teljes szövegkönyvét, és ezt megkoronáztuk némi eredeti Shakespeare: Hamlet szöveg betanulásával... :). Azóta is megvan a kedvenc részem: "Let in the maid, that out a maid never departed more" - ez mondjuk szép. Nade. Alább sorrendben 3 szöveg: az első a Johnny Cash dal fordítása, a másik a dal versszerű (tehát nem szótagszám-azonos) fordítása, és végül a dal eredeti angol szövege. Csak úgy, csak most, csak Nektek.

Johnny Cash: Fáj (dalszöveg)

Ma hagyom, hadd fájjon,
Így tudom, hogy élek.
A kín most barátom,
Mert igaz, mert érzem.
A tű, bár rést hasít,
Nem bánt, jól ismerem.
Kitépnék én most mindent,
De nem megy, emlékszem.

Hát mi lett belőlem,
jó barátom?
Mind, ki velem volt,
Végül mind elhagyott.
És neked adom most,
Minden bűnöm tiéd,
De magadra maradsz,
Fájni fogok én.

Itt a töviskoszorú,
Hazug trónom felett,
Összetört gondolat,
Egésszé nem lesz.
Az érzések, hidd el,
Eltűnnek majd hamar.
Te is más vagy már,
És én itt maradtam.

Hát mi lett belőlem,
jó barátom?
Mind, ki velem volt,
Végül mind elhagyott.
És neked adom most,
Minden bűnöm tiéd,
De magadra maradsz,
Fájni fogok én.

Ha újrakezdhetném
Jó messze földeken,
Tudnám, hogy miképp
Maradhatok meg.


Johnny Cash: Fájjon (vers)

Ma azt akarom, hogy fájjon,
tudnom kell, hogy érzek-e még.
Csak a fájdalom számít most,
ez az egyetlen igazi érzés.
Utat hasít magának a tû,
apró szúrás, jól ismerem,
kitépnék magamból mindent,
mégis, még mindig emlékszem.
(Hát) mi lett belôlem?
Drága barátom,
Végül mind elhagy,
Mind, aki velem volt.
És én neked adom mindenemet,
tiéd minden bûnöm, a királyságom,

Csalódást fogok okozni neked,
Bántani foglak, és te bántani fogsz.

Én viselem a töviskoszorút,
a hazug trónja az enyém,
a gondolatok csak töredékek most,
úgy megragasztanám ôket én.
Aztán idôvel az érzések
megrozsdásodnak, szertefoszlanak,
te valaki más vagy már,
és én, én megint itt maradtam.

(Hát) mi lett belôlem?
Drága barátom,
Végül mind elhagy,
Mind, aki velem volt.
És én neked adom mindenemet,
tiéd minden bûnöm, a királyságom,

Csalódást fogok okozni neked,
Bántani foglak, és te bántani fogsz.

Ha mindent újrakezdhetnék,
messze, messze innen,
megtalálnám a módját,
hogy én én lehessek örökre


Johnny Cash: Hurt (original)

I hurt myself today
to see if I still feel
I focus on the pain
the only thing that's real
the needle tears a hole
the old familiar sting
try to kill it all away
but I remember everything
what have I become?
my sweetest friend
everyone I know
goes away in the end
and you could have it all
my empire of dirt

I will let you down
I will make you hurt

I wear this crown of thorns
upon my liar's chair
full of broken thoughts
I cannot repair
beneath the stains of time
the feelings disappear
you are someone else
I am still right here

what have I become?
my sweetest friend
everyone I know
goes away in the end
and you could have it all
my empire of dirt

I will let you down
I will make you hurt

if I could start again
a million miles away
I would keep myself
I would find a way

Boti-napra

Tudom, hogy a névnap sokaknak épp ugyanolyan nap, mint a többi. De nekem ez is egy ünnepnap. Azért, mert egy van belőle egy évben - ja meg azért, mert akarom :) Egy alkalom arra, hogy megünnepeljük, megmosolyogtassuk azt, akit szeretünk. Jelen esetben a képen látható, gyönyörű kisfiút, Botit:

Ez Boti második névnapja. Az elsőn még ilyen kis incifinci volt:

Na azóta sok minden történt, összevissza, tehát nem időrendi sorrendben felsorolok párat. Megvannak az első szavak: az 'anya', az 'inni', a 'hinta' és a 'tej' mellé tegnap óta felsorakozott az 'apa', a 'papa' és a 'kuki' :))) Mindez ma tovább bővült a 'Boti'-val. Megvannak az első lépések - bár most már inkább úgy mondom: az első kilométerek. Benne van a boogie a lábában rendesen, amióta jár (egyéves és egyhetes kora óta), azóta le sem áll. Viszont leül, mégpedig kedvenc mocijára, és azzal hajt, mint a meszes. Most már páros lábbal felgyorsul (ahogy anyukám mondaná: felfürgül :), és aztán lábemelés, gurulááááás. Zseni :)

 

További nagy kedvencek: a hinta, a csúszda, az új dömper, a szánkó, mindenféle játék, aminek kereke van - no meg az utolérhetetlen és esténként összeszedhetetlen legó. Az étvágya természetesen prímán leköveti a mozgásigényét, mindent megeszik, legyen az hekk, spenótos tészta vagy rántott hús (ha oregánót teszek bele, habzsolja :). A mai névnapi ünnepi vacsora virsli volt, mert imádja. Nem is kicsit, merthogy rögtön három darab füstölt virslit benyomott némi zsömlével, ezt közben sűrűn öblögette narancslével, és megkoronázta egy fél csokis danette-tel. Hm, nem kifejezetten gyerekadag :) Erről jut eszembe, elkezdett önállóan enni is, bár egyelőre inkább játéknak tartja, semmint kötelességnek. Viszont felszúrja a virslit a villára, beteszi a szájába, eszik szépen kanállal is, ha olyanja van. És végre eszik a saját kezével, miután a múltkor rajtakaptam a bölcsiben, hogy ott nem problémázik ezen. Mentem érte délután, mondták, kinn van az udvaron, mondtam, meglepem. Kiléptem a teraszra, és ott ült szépen egy kisasztalnál egy kisszéken, egyik kezében alma, a másikban keksz, és vígan falatozott - jelzem, egészen addig a napig itthon hisztizve követelte, hogy én etessem. De azóta nem dőlök be a trükkjeinek :)

Húúú, nem akartam ám ilyen bő lére ereszteni, de ha már eddig elolvastátok, még pár címszó: kábé 88 centi és talán elérte már a 12 kilót. Volt nyaralni a Balatonon (Balatonszepezden, Vonyarcvashegyen, Balatonfüreden...) meg Máltán, többször is segédkezett kutatási alanyként a CEUnak, a Szentmihályi Uszoda lelkes látogatója és már merülője is, az Állatkertbe lassan bérlete lesz, ja és Magyarországon az elsők között, alig 9 hónaposan már plankingelt:

Most mit mondjak? Életrevaló kölyök, és ma van a névnapja. Boldog Boti-napot neki! :)

Tokyo Pop

Vannak dallamok, amelyek nem másznak ki az ember füléből sosem, és vannak filmek, amelyek valahogy beleégnek az agyába. Na nekem ilyen gyerekkoromból a Tokyo Pop. 1988-as film, Japánban játszódik, zömmel japán színészekkel. Az egyik főszerep viszont az "It's gonna be okay"-s Carrie Hamiltoné - akinek elképesztően erős hangja, hasonlóan erős kisugárzása és életvidám, optimista természete volt. Egyik nagy bánatom, hogy már tíz éve, nagyon fiatalon elment :(

Naszóval pár éve kutatom már ezt a filmet, akit csak lehetett, kikészítettem a tokyopop-mániámmal. Persze senki sem ismeri, egyedül a bátyám emlékezett rá (ja, nem, most rákukkantottam a Facebookra, és kiderült, két kedves kolléganőmnek is megvan, juhú!). Nem tudok elég hálás lenni a YouTube-nak, amiért pár éve megtaláltam ott a szám egyik betétdalát, a Do you believe in magic-et.

Na ezt hallgattam hónapokig. Közben nagyon kerestem a végecímhez írt dalt, a Hiro's song-ot, de ezt sehol sem leltem. A YouTube-on találtam a dalról hozzászólásokat, de maga a dal teljesen elveszettnek látszott. Még külön ezért be is regisztráltam a YouTube-ra, és jeleztem a hozzászóló idegeneknek, hogy tessék már nekem is szólni, ha fellelik valahol...

Évek teltek el, aztán ma gondoltam, meghallgatom megint a Do you believe in magic-et. De nem jutott eszembe a címe, ezért hát beírtam a YouTube keresőjébe: Hiro's song. Gondoltam, ez úgy sincs fenn, de így megtalálom legalább ezt a kis vidám nótát. De fenn van!!! Tavaly nyáron valaki feltöltötte:

Sőt, megtaláltam az egész filmet a YouTube-on, katt a képre rögvest!

Természetesen ezzel el is dőlt a ma esti programom: semmi rajzolgatás vagy netezés... Füles fel, hátradől, és 1 óra 39 percig bámulja a monitort. Na, ha valamiért van értelme a YouTube-nak, akkor az ez: nekem ma olyan élményt adott, szinte sajnálom, hogy nincs kinek meghálálnom :)

Tizennyolc és fél

A napokban az egyik drogériában kúszott bele észrevétlenül egy beszélgetés a fülembe:
- Jaj, de édes! Mondd, hogy pápá!
- Gyerünk, Marcika, mondd, hogy pápá!
- ...      (Ez volt Marcika.)
- Na, gyerünk, mondd már!
- Nem baj, ha nem mondja. Ééééédes. És mennyi idős is?
- Huszonhárom és fél hónapos.
- Nahááát!

Itt akadtam le. Gyors fejszámolás: egy év tizenkét hónap, akkor két év az huszonnégy, akkor a huszonhárom és fél a kettő közé esik, és épp egy fél hónappal kevesebb, mint huszonnégy. Vagyis Marcika két hét múlva lesz kettő (ezúton is gratulálok). Nade akkor miért nem ezt mondta az anyukája? Rövid válasz: pont azért, mert anyuka.

Igaz, ami igaz, az anyukák fajtája egy külön fajta. És csak nekik számít, hogy a gyermekük huszonhárom és fél hónapos avagy kétéves, esetleg 25 hetes vagy féléves. Mert az a pár nap vagy pár hét, esetleg pár hónap csak nekik számít igazán. Ahhoz hozzá lehet nézni az okoskönyveket, hogy a 25. héten már mit kell tudnia, hol kell tartania a mozgásfejlődésben - mert az nem ugyanaz ám, mint a 26. héten. Az is fontos, hogy a 25. héten még ne fogyassza a 6 hónapos kortól ajánlott bébiételeket, de semmiképpen sem. Ellenben a következő hét hétfőjétől már bátran :) És cumit is pontosan a hónapfordulón kell váltani: 0-3 hós cumiról a 3-6 hósra, majd a 6-18 hósra és így tovább. Meg ilyenek.

De szeretném megerősíteni mindenkiben a gyanút: ez tényleg csak nekünk fontos. Egy vadidegennek vagy egy nem-anyukának ér azt mondani a 23,5 hónapos gyerekre, hogy kétéves. Meg a 25 hetesre, hogy féléves. Ha mindenáron szabályokat akarok felállítani, azt mondanám, hogy egyéves kor alatt még izgi a hónapok száma, de utána féléves ugrásokkal csörtézhetünk egészen mondjuk 10-12 éves korig, ahonnan éves lóugrásokban beszélhetünk tovább a gyermek koráról - vagy a sajátunkéról.

Az Igazából szerelem jutott eszembe. Amikor Sarah-t megkérdezi a főnöke, pontosan mióta dolgozik a cégnél. És Sarah azt feleli, két éve, hét hónapja, 3 napja és úgy két órája. Mire a főnöke rezzenéstelen arccal újabb kérdést tesz fel: és mióta szerelmes egyik munkatársukba, Karlba? A válasz: két éve, hét hónapja, 3 napja, 1 órája és úgy 30 perce. De ez itt aranyosan hangzott, és kellett.

Jelentem, Boti lassan tizennyolc és fél hónapos (jelenleg 18 hónapos és 10 napos), és én már vagy 4 hónapja azt felelem az ilyen kérdésekre, hogy: másfél éves :) Padáááám!

Oregánós-szalonnás kelt csavardi

No, ez most Katus és Levi születésnapjára - pontosabban szülinapi bulijára - készül, egyfajta sós ropogtatnivalóként. Szanaszéjjel gondolkodtam magam, hogy mit vigyek: krumplis pogit, sajtos falatkákat? De az igazság az, hogy most megint a toszkán időszakomban vagyok, oregánó minden mennyiségben, hát hajrá. És mivel tök véletlenül lapult a hűtőben némi kolozsvári szalonna (ami eredendően tökipompos formában szerette volna befejezni pályafutását...), így szalonnás-oregánós dolog lett a vége. Ilyen, ni:

 

Hozzávalók:

- 80 dkg liszt
- 1 élesztő
- 30 dkg kolozsvári szalonna
- 1 tojás
- kicsi tej
- kicsi cukor
- oregánó
- só

Elkészítés: felfuttatod az élesztőt enyhén cukrozott, meleg tejben. A liszt háromnegyedét, a tojást, két teáskanál sót és ugyanennyi, ha nem több oregánót összeborítasz egy tálba, és hozzáadod az élesztőt. Jól összegyúrod, és hagyod kelni. Kétszer keljen meg, ha kelesztőtálad van (vagyis kétszer dobja le a tál tetejét). Erősen lisztezett deszkán kézzel vagy sodrófával kinyújtod a tésztát vagy 1-1,5 centi vastagra. Felkockázod - téglalapokra :), és kézzel még megnyújtogatod ezeket a téglalapokat, egyesével. A közepükre egy sor kockára vágott kolozsvári szalonnát teszel. Feltekered, megcsavarod, és a rudacskákat=csavardikat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezed. 180-190 fokon sütöd, amíg a teteje meg nem pirul. Fontos, hogy a kész csavardikat a saját gőzében hagyod kihűlni és puhulni: egy tálat kibélelsz két konyharuhával, ebbe helyezed a csavardikat, majd a tetejét a kupacnak két másik konyharuhával feded le. Így finom puha lesz minden egyes helyre kis csavardi :) Ennyi alapanyagból nekem pontosan 33 darab született.

Megint valami új

Igen, a háttér, a betűtípus meg ilyesmik. Azért ábrándozom arról, hogy rajzolok magamnak egy bloghátteret... Ebben két dolog akadályoz: 1) nincs még meg a rajzolóasztalom (tudom, eddig is az étkezőasztalnál rajzoltam, de ott most nagyon silány a fény, márpedig én csak este tudnék tevékenykedni). 2) Nem bírom megérteni, milyen oldalarányokkal rajzoljak. Feltöltött fotó esetén katasztrofális, amit a blogger művel. Azon agyalok, ne csináljak-e inkább egy önálló oldalt. Az akkor olyan lesz pont, amilyennek én szeretném! Persze, mondhatjátok, hogy a tartalom számít, de mint mondtam már, én csomagolásbuzi vagyok. Nekem a körítés is fontos, főleg, ha én adok valamit.

Valami ilyen háttérre vágyom. Imádom a Machinarium stílusát!

Na, most jó éjszakát, erre még aludnom kell párat :) És tudom, adós vagyok a következő rongyimesével, ami fejben már összeállt... És nem haladtam Boti Scrapbookjával sem mostanság, úgyhogy ezt is felveszem Tasknak... Most viszont tényleg szép álmokat, kezeket a paplan fölé, és éljenek a hobbitok!

Padlizsános-paprikás-gombás csirke szójával

Na ez tipikusan az a kaja, ami a "lássuk-mi-szép-a-lidlben" alapján készült. Szép volt a padlizsán, hát vettem egyet. Találtam édes-ropogós kaliforniai paprikát, abból is, meg szép kis fehér csiperkegombákat, abból is egy dobozzal. És akkor bevágódott még a bevásárlókocsiba, Boti mögé egy kis csirkemell, mert azt szeretjük, aztán irány a kassza. Mutatom az eredményét a kemény 35 perces főzőcskének:

Naszóval hozzávalók 2 személyre:
- 2 kisebb, megpucolt csirkemellfilé (2 fél)
- 1 fél doboz fehér csiperkegomba, a kisebbik fajtából
- 1 kisebb padlizsán
- 1 fej vöröshagyma
- 1 piros kaliforniai paprika
- szójaszósz
- olívaolaj
- só, bors
(Aki akar hozzá külön köretet: rizs)

A hagymát apróra vágva megpirítgatod az olívaolajon, majd megsózod-megborsozod. Rádobod a csíkokra vágott pipicicit, és megsütöd - de nem ropogósra! Csak éppen, hogy átpuhuljon. Hozzáadod a felkockázott-csíkokra vágott zöldségeket (a gombát is, nem ér most itt azon vitatkozni, hogy a gomba zöldség-e!). Lefeded, és fedő alatt összerotyogtatod. Ha már majdnem puha minden, akkor megborítod egy kis szójaszósszal. Megint lefeded, készre puhítod, a végén fedő nélkül, nagyobb lángon még kicsit piríthatod. Boti-féle kicsikék rizzsel falják szívesen :) De konkrétan egy normál adagot befalt, majd aludt másfél órát :)

A barátság fontos

Tök másról kezdtem el írni a mai bejegyzést, de arra a témára is sor kerül majd... Most váltok: a téma a barátság.

Nekem sosem volt legjobb barátnőm. Viszont volt legjobb barátom. Ez egy furcsa dolog, a lányokkal nehezebben értek szót. Nem vagyok "érintkezős", így a síró lányok vállának átkarolását próbálom mindig megúszni. Ellenben tudok káromkodni és szeretek vihogni, ami miatt talán könnyebben megtaláltam a közös hangot a fiúkkal. Ja, ebbe tán az is belejátszott, hogy bátyám van.

Naszóval éppen pár perce írtam le a középiskolai szobatársamnak, hogy nekem sosem volt olyan igazi legjobb barátnőm. Általános iskolában volt három lány, akikkel jóban voltam, és mindhárom azt mondta, én vagyok a legjobb barátnője. Ezt én sosem "viszonoztam". Aztán, amikor ballagáskor vettem három egyforma plüss mackót, egy sárgát, egy kéket és egy rózsaszínt, megbántódtak. Nem nagyon, de kicsit, éreztem. De végig volt egy nagyon jó barátom, akivel tudunk együtt korcsolyázni, hülyéskedni - és sosem kellett megbeszélnem vele, hogy barátok vagyunk. Gimiben is volt sok-sok barátnőm, és egy nagyon jó barátom. Egy nálam kicsit fiatalabb, okos, kedves valaki.

Igaz, ami igaz. Sokan mondják, fiú-lány barátság, na olyan nincs. Nehéz, de van, csak elég érettnek kell lenni hozzá. Érettségi előtt azért én is masszívan kevertem a barátságot az érzelmekkel... Az általános iskolai barátomba konkrétan belezúgtam, a gimis iránt pedig a fogalmam-sincs-mit éreztem sokáig. De a lényeg: amikor megértettem az élet egy részét, megtanultam barátságot ápolni is - fiúkkal. Olyan 25 éves koromtól.

Hanem a lányok. A mai napig fejtörést okoznak. Kéne, hogy értsem őket, hisz a "fajtámból valók", de valahogy mindig mellényúlok. Nem értem. Már-már azt hiszem, csaj vagyok, értem, de nem. Van pár nagyon jó barátnőm. Vannak, akik gimi óta kísérik az életemet, és előfordul, hogy hetekig nem beszélünk, de ez semmi egy tizen-huszonéves kapcsolatban. Vannak, akiket még az első munkahelyemen "gyűjtöttem össze", hárman is (névsorrendben): Barbara, Reni és Roni, valamilyen szinten mindig a részeim lesznek. És nem tudom, gondolkodom, kell-e ennél több, vagy lehet-e 30 után is életre szóló barátságokat kötni. Mondom, gondolkodom. Még nem vagyok meggyőzve.

Pedig a barátság fontos. Meg kölcsönös. Meg minimum kétoldalú. És hosszútávú. Ja meg mély, főleg. De valami mindig sántít, sántítani akar. Szerintetek?